Egyre szélesebb körben terjed az az elképzelés, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért. A helyzet odáig fajult, hogy emiatt több generátorkezelő is halálos fenyegetést kapott. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a munkavállalói biztonsága védelmében a megfenyegetett generátorkezelők körzeteiben leállítja a jégkármérséklő rendszert. Ebből adódóan számos területen csak részlegesen lesz biztosított a jégkár elleni védekezés, ami nem csak a gazdálkodókat, hanem a lakosságot és az ipari létesítményeket is veszélyezteti.

A NAK közleménye szerint az elmúlt időszakban jellemzően a kelet-magyarországi megyékben felerősödtek azok a hangok, amelyek a jégkármérséklő rendszert teszik felelőssé a szárazságért. A „boszorkányüldözés” egyre súlyosabbá vált, egyesek attól sem riadtak vissza, hogy halálosan megfenyegessék a jégkármérséklő rendszer részeként működő manuális generátorok kezelőit. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket, feljelentést tesz a fenyegetődzők ellen. Ezzel egyidejűleg – munkavállalói testi épségét mindenek elé helyezve – egyes alföldi megyékben, a fenyegetést kapott generátorkezelők körzeteiben ideiglenesen leállította a jégkármérséklő rendszert. Ez azt jelenti, hogy

a NAK több területen nem tudja teljeskörűen biztosítani a jégkár elleni védekezést, ami nem csak a gazdálkodók területeit, hanem a lakossági ingatlanokat és ingóságokat is veszélyezteti.

Egyre szélesebb körben terjed az az elképzelés, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért. A helyzet odáig fajult, hogy emiatt több generátorkezelő is halálos fenyegetést kapott - Fotó: Magro.hu, CSZS, Pápa, illusztráció

A NAK számos eszközével támogatja az évtizedek óta nem látott aszály miatt súlyos károkat szenvedő termelőket – falugazdász-hálózata révén segíti a kárfelmérést, egyeztetéseket folytat az Agrárminisztérium és a biztosítók illetékeseivel, együttműködik a kormányhivatalokkal –, annak érdekében, hogy gördülékenyen haladjon az ügyintézés. A Kamara ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy egyesek végső elkeseredettségükben saját gazdatársaik ellen forduljanak, őket halálosan megfenyegessék – írták.

Elméletek bűvköre helyett tudomány és valóság

Tudományosan bizonyított, hogy a jégkármérséklő rendszernek semmilyen hatása sincs a csapadékmennyiségre, az kizárólag a kialakuló jégszemcsék méretét képes befolyásolni. A tudományos vizsgálatokon túl a gyakorlati tapasztalatok is ezt támasztják alá. 2022. januárban és februárban is rendkívül kevés csapadék hullott, így kora tavasszal is komoly aszály sújtotta hazánkat, holott csak április 15-től működik a jégkármérséklő rendszer. Az is nyilvánvalóan cáfolja a tévhitet, hogy a rendszer 2018 óta üzemel Magyarországon, és az elmúlt 4 esztendőben nem volt ilyen mértékű aszály.

Aszály szerte Európában

A jelenlegi extrém aszály globális időjárási viszonyokra vezethető vissza, mely nem csak hazánkban, hanem Európa számos más országában (ott is, ahol nem működik jégkármérséklés) rendkívüli csapadékhiányt okoz. Európa déli, délnyugati és nyugati részein (Olaszország, Spanyolország, Dél-Franciaország, Kelet-Németország) a legsúlyosabb a probléma, de Nyugat-Lengyelországot, Szlovákia és Magyarország keleti részét, illetve Romániát és Ukrajnát is sújtja ez az időjárási jelenség.

Adatok az elmúlt évekből

A jégkármérséklő rendszer bizonyos területeken történő leállítását azért tartja fájónak a NAK, mert az elmúlt évek kárbejelentési adatai bizonyították létjogosultságát. Adataik szerint 2021-ben a gazdálkodók 39 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ennek jelentős hányada három extrém időjárású napon keletkezett. Összehasonlításképpen 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos lefedettségű jégkármérséklő rendszer, közel kétszer ekkora, összesen 72 ezer hektárnyi mezőgazdasági jégkárt jelentettek be a gazdálkodók. Egyes számítások szerint a rendszer működtetésével évi több 10 milliárd forint kár előzhető meg – írta portálunkhoz eljuttatott közleményében a NAK.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás