Hirdetés
Halált hoz a hárs a méheknek
Furcsa ellentmondásra jöttek rá a Greenwichi Egyetem szakértői, amikor azt vizsgálták, milyen összefüggés van a hárs és a méhpusztulás között, azaz hogy miért látni olyan sok elpusztult méh tetemét a hársak alatt. Kiderült, eddig teljesen rosszul gondoltuk.
Hauke Koch és Philip Stevenson alátámasztotta, hogy a hárs nem mérgező, és a Biology Letters című szaklapban publikált tanulmányukkal más kutatók eredményeit is megerősítették- írja az MTI információjára hivatkozva az Index.
A legtöbb elpusztult poszméh tetemet az ezüsthársak (Tilia tomentosa, Tilia argentea) alatt lehetett megtalálni, ez a kutatók szerint azért van, mert ezek a növények viszonylag későn borulnak virágba, ugyanakkor igen kevés tápanyagot adnak. A poszméhek és a többi rovar egymással versenyeznek az élelemért, és nem jut belőle mindenkinek, ez vezet az éhezéshez, aztán az elgyengüléshez, majd az elhulláshoz.
Hirdetés
Több, korábbi tanulmány abból indult ki, hogy a hársnektár akár mérgező is lehet a poszméheknek. Az 1970-es évek óta meglévő elmélet hatására a hársfákat sok városban tömegesen vágták ki. A mérgezésre azonban eddig nem találtak meggyőző bizonyítékokat. A világ egyik legismertebb méhkutatója, Dave Goulson, a Sussexi Egyetem szakértője Kochhoz és Stevensonhoz hasonlóan úgy véli, hogy "maguk a hársak nem mérgezőek az állatok számára".
A hárs jó hírét feltétlenül vissza kell állítani, hiszen a feltételezések ellenére nem ezek ölik meg a méheketA hársak jó megítélését feltétlenül vissza kell állítani. A feltételezések ellenére ugyanis nem ezek ölik meg a méheket, hanem ezek jelentik számukra a nyár utolsó táplálékforrását. A hársvirágzás július elején kezdődik és - ha a rovaroknak szerencséjük van - egész hónapban járhatnak rájuk élelemért. Augusztustól azonban egy táplálék nélküli hónap kezdődik számukra.
Nem kevesebb, hanem több hársra van szükség a városokban, összességében több későn virágzó fajnak kellene lennie
Koch és Stevenson véleménye szerint a fák nem tudnak mindegyik rovarnak elegendő táplálékkal szolgálni. Így a méhek az utolsó tápanyagforrásuk, a hársak alatt lelik halálukat. Ezáltal a hársak eddigi megtizedelése teljesen elhibázott döntés volt. A gyakorlat rossz és a hárs kivágásának befejezése több rovar életét mentheti meg.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés