Hirdetés
Háromórás pásztormese, amiben kiderül, mi történik legeltetés közben
Az Ökológiai Kutatóközpont mutatta be azt a háromórás filmjét, melyben egy tapasztalt juhász mesél egy délutánon át arról, hogy mi és miért történik a legelőn, ahova kihajt nyájával. Az Egy délután a legelőn Sáfián László juhásszal című film remek betekintést nyújt egy olyan életbe, amiről ma már sokunknak kevés tudása van. Előkerül benne egy sor szakmai ismeret legeltetésről és pásztorkutyákról, valamint a szép felvételek és a légi vágóképek miatt szinte már meditatív programot is kínál.
A filmet is jegyző hagyományos ökológiai tudás kutatócsoport vezetője Molnár Zsolt nemrég Babai Dániellel közösen a Trends in Ecology and Evolution című, az ökológia területén a legrangosabbak közé számító folyóiratban publikált közös cikket. Ebben részletesen írtak arról, hogy milyen kutatói hozzáállásra van szükség ahhoz, hogy megfelelő módon lehessen kutatni a tájban élő, a természettel együttműködő emberek ökológiai tudását - írta meg a Greenfo.

A túlélés alapja: alázat és tisztelet a természetnek!
A portál nemrég beszélgetett Molnár Zsolttal az alábbi témakörökről:
Hirdetés
Természetesek,- vagy emberi eredetűek az alföldi szikes puszták?
Félmillió hektár legelőre kellene természetvédelmi pásztor.
Miért fontos Greta Thunberg korosztályának az etnobiológia?
Mivel egészíthetik ki a hortobágyi pásztorok, a gyimesi állattartók, és a mongol nomádok a tudományt?
Ezekről is mesélt a podcast beszélgetésben Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés