Tolna megyében hat tonnát meghaladó termésátlagot hozott az őszi búza a vetésterület tíz százalékának aratása után. A hétfői aratási jelentés alapján a 43 479 hektárnyi vetésterületből 4535 hektáron takarították be az őszi búzát, az eddigi összes termés 27 582 tonna volt, ami 6082 tonnás átlagot jelent.

A KSH adatai szerint 2014-ben Tolnában 5,9 tonnás, országosan a legmagasabb volt az őszi búza termésátlaga.

Az őszi árpa aratása befejeződött: a 9955 hektárnyi területen összesen 64 986 tonna, hektáronként 6,5 tonna termett, ami szintén meghaladja az idei június végi 4,3 tonnás és a tavalyi 4,6 tonnás országos átlagot. A NAK jelentése szerint elkezdődött a tavaszi árpa, a tritikálé és a zab betakarítása is, a 10 440 hektárnyi repcének pedig 35 százalékát, 3669 hektárt arattak le.

Tolnában a termőterületek 10 százalékáról lekerült az őszi búza
 

Varga András, a Tolna megyei gabonaválasztmány elnöke az MTI-nek elmondta: az eredmények annak köszönhetőek, hogy a kevés márciusi-áprilisi csapadék után májusban Tolna megyében mintegy 80-90 milliméternyi csapadék hullott.

Nemcsak a mennyiségi kilátások jók, hanem a minőségiek is: az első eredmények szerint a búzának 13-14 százalék körüli a fehérje- és 34 százalékos a sikértartalma. Ezzel együtt a termésátlag valószínűleg el fognak maradni a tavalyi rekordévtől - tette hozzá. A szakember szerint a takarmánybúza ára várhatóan közelít a tonnánkénti 50 ezer forinthoz, az étkezési búzáé pedig meghaladja azt.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás