Több mint 1,1 milliárd forintos fejlesztéssel, 40 százalékkal növelte a Somogy megyei Igalban működő sütőipari üzemének kapacitását a fagyasztott péksüteményeket készítő Pek-Snack Kft. Közleményükben azt írták, hogy Magyarország és Közép-Európa meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe a Külgazdasági és Külügyminisztérium versenyképességnövelő pályázatán elnyert 287 millió forint támogatás felhasználásával.

A vállalat Magyarországon és Közép-Európában is versenyképesebb, innovatívabb lesz a beruházásnak köszönhetően. A fejlesztés egyenletesen magas minőségben teszi lehetővé a pandémiás időszak után lassan visszaálló kereslet kiszolgálását és segíti a vállalat idei piacnyitását Szlovákiában, valamint Bosznia-Hercegovinában - közölte Antal Csaba ügyvezető. A szakember szerint a társaság vezetése a folyamatos fejlesztésben hisz, igali gyárukat a kezdeti méretéhez képest tízszeresére bővítették az elmúlt években, és az alkalmazotti létszámot is szeretnék növelni.

A korábbihoz képest 40 százalékkal több péksütemény készülhet el a Somogy megyei Igalon a fejlesztésnek köszönhetően

A Sonline már korábban is beszámolt a beruházás részleteiről:

Eszerint a cégnél a vásárlók visszajelzéseiből azt tapasztalják, hogy a járvány következtében a fogyasztói szokások is átalakulnak. A jövőben egyre nagyobb hangsúlyt kap a termékek házhoz szállítása és otthoni elkészítése. Antal Csaba közölte: rekord gyorsasággal reagáltak az új trendre, s otthoni sütésre és fogyasztásra kifejlesztett választékot vezettek be a piacra.

Több ezer helyen lehet kapni a péksüteményeket

A Pek-Snack fagyasztott formában Igalon készülő termékei Magyarországon 1800 látványpékségben és több kiskereskedelmi láncban is kaphatók. A társaság, amely 1999 óta Horvátországban is jelen van, 350 embert foglalkoztat, és franchise partnerei révén további több ezer család megélhetéséhez járul hozzá. Az interneten nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pek-Snack Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2019-ben mintegy 6,1 milliárd, 2020-ban 5,7 milliárd forintot tett ki. Ebből exportból két évvel ezelőtt 793 millió, tavaly 861 millió forint származott. A társaság adózott eredménye 2019-ben 561 millió, 2020-ban 228 millió forint volt.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás