A konyhakerteket művelők számára két probléma okoz igazán nagy bosszúságot. Az egyik, amikor a kedvezőtlen időjárás miatt lesz kevesebb a termés, a másik pedig, amikor a kártevők tevékenysége okozza ugyanezt. Anyagunkban három gyakori, a konyhakertek szempontjából kártékony állat elleni védekezésről írunk. Így állíthatóak meg a csigák, a levéltetvek és a vakondok a kiskertekben!

A friss, zöldellő levelek és a bimbók lakói a levéltetvek, amelyek a leveleken szabad szemmel is láthatók. Tömegesen telepednek meg, és növényi nedvekkel táplálkoznak, ennek következtében a növények anyagcseréje felborulhat, az érintett részek pedig eldeformálódhatnak. Számos természetes ellenségük létezik. Ilyen a katicabogár, a fátyolka, számos pókfajta, a cinege és a pinty. Távol tarthatóak levendula, borsikafű, fokhagyma, koriander és metélőhagyma ültetésével - írta az Agrárágazat.

A kiskertekben komoly gondokat is okozhatnak a vakondok

Vakondok

A cikk szerint a vakond valójában nem kártevő, csak képes károkat is okozni. Jótevőnek számít amiatt, mert sok kártevőt megeszik. Például előszeretettel fogyaszt lótücsköt, drótférget, csigát és cserebogár pajort. Ellenséggé válik viszont akkor, amikor kidönti a palántákat, aláássa a veteményest, és alagutakat hoz létre. Szaglása képessé teszi az állatot a táplálék felfedezésére anélkül, hogy azt látná vagy érintené, és eredményesen vezeti szövevényes folyosóin keresztül. A hegyes, rendkívül mozgékony orr egyúttal tapogató eszközül is szolgál a vakondnak. Hallása is kitűnő. Füle nincs, de keskeny járataiban ez csak útjában volna - írta a Wikipedia. A földben különben az egész test, mint külső fül működik, miután tudvalevőleg a föld jobban vezeti a hangot, mint a levegő. Többféle módon lehet védekezni ellene. Különösen hatékonyak azok az eszközök, amik a kifinomult hallására és szaglására hatnak. Remek zajkeltő lehet például egy lelógatott szélcsengő, de szakboltokban kaphatók különféle szagos riasztók is, melyekkel elűzhetők a vakondok.

Csigák

A meztelencsiga már tavasztól fenyegetést jelent a kertre. Főként a friss hajtásokat, az árnyékliliomot, valamint a salátákat támadja meg, de valójában mindenbe szívesen beleeszik, ami az útjába kerül. Éjszaka bújik elő, látogatását nyálkás nyomvonala és harapásnyomok jelzik. Csigacsapdával, vagy éjszakai összeszedéssel ritkíthatóak. Mivel nem kedvelik a rezet, hatásos lehet rézszalagot tenni a virágágyások és cserepek köré. Egyes növények – mint az izsóp, a fokhagyma és a zsálya – is segíthetnek a hívatlan csigák távoltartásában.

https://www.youtube.com/watch?v=FanriJbuRAU

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás