Az utóbbi napok időjárása megakasztotta a betakarítási és a vetési munkálatokat a szántóföldeken. A sok csapadék ugyan negatívan befolyásolja az őszi munkálatokat, de öröm az ürömben, hogy belvízhelyzet még nem alakult ki.

Legnagyobb problémát a kukorica és a napraforgó betakarításában okoz a csapadék, valamint az őszi búza talajelőkészítési és vetési munkálatai is megsínylik a csapadékot. Vannak gazdák, akik már 10 napja nem tudják elvetni az őszi kalászos vetőmagokat a frissen felázott talajba. Ezidáig az összes hazai termőterület negyedén sikerült befejezni az őszi búza vetési munkálatait. A termőterület pedig még kisebb is lett az eddigieknél, az eddigi egymillió hektár feletti területből mindössze 986 ezer hektáron fog jövőre búza teremni.

Az őszi repce miatt nem kell aggódniuk a gazdáknak, ugyanis azt még a csapadékos napok előtt sikerült 100 százalékig a talajba juttatni.

A sok csapadék jelentősen hátráltatja a betakarítási és a vetési munkálatokat is
 

Ahogyan azt fentebb írtuk, a kukorica és a napraforgó betakarítása is akadozik. A kukorica 30-40 százaléka került eddig tető alá, míg a napraforgó javát már sikerült learatniuk a gazdáknak. Az előzetes becslések szerint a terméskiesés szerencsére nem lesz jelentős egyik növény esetében sem.

Jelen pillanatban a gazdák egy dologban bízhatnak: kisüt a nap, felszárad a föld és tudják folytatni a betakarítási munkálatokat. Amennyiben nem így alakul és tovább folytatódik a csapadékos időjárás, úgy a belvíz is megnehezítené a gazdák dolgát. Az előrejelzések szerint azonban erre kicsi az esély, nyugodt, száraz napok elé nézünk.

Forrás: magyarhirlap.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás