Hirdetés
Hiába emelnek erődítményeket, rettegnek a gazdák a bűnözők miatt
Hirdetés
Egyre szaporodnak, és egyre durvábbak a mezőgazdasági bűncselekmények az Egyesült KirályságbanAkkorára nőtt, hogy már a Brexit szintjén szükséges kezelni a gazdákat fosztogató bűnözők problémáját
Az egyre romló helyzet miatt ugyanolyan szinten kívánják kezelni a vidéki bűnözés csökkentését, mint a Brexit miatt problémák megoldását. Két éve már úgy tűnt, hogy visszaszorult a bűnözés, mivel a farmok jelentősen megerősítették területeiket, és sok helyen szinte erődöket emeltek egy-egy gazdaság határaira. Biztosítói adatok szerint viszont a vidéki lopások 2017-ben mégis 44,5 millió fontot tettek ki, ami az utóbbi 5 évben a legmagasabb összeg.Ezek a leggyakoribb mezőgazdasági bűncselekmények az Egyesült Királyságban
A legjellemzőbb vidéki bűncselekményeknek az egyszerű lopások, illetve a jármű eltulajdonítások számítanak. Azonban ide tartozik még az erőszak, a gyújtogatás és a betörés is. Ám a gazdálkodóknak nem csak ezek okoznak komoly problémákat, mivel egyre több az olyan eset is, mint az orvvadászat, az illegális hulladéklerakás és az állatlopás.Szervezetten fosztogatnak a bűnözők
A szervezett bűnözői csoportok úgynevezett "megfigyelőket" is használnak a farmok megtámadását megelőzően. Legjellemzőbb a szántóföldi eszközök, a quadok, a traktorok, terepjárók, a készpénz, a szerszámok, a puskák és az ékszerek eltulajdonítása. Angliai sajtóbeszámolók szerint előfordult olyan eset is, amikor egy mezőgazdasággal foglalkozó családot bozótvágó késsel felfegyverzett gengszterek terrorizáltak, akik ellopták a termelő készpénzét, ékszereit és Range Roverét is.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés