Tokaj-Hegyalján a régi időkben kékszőlőt is termesztettek. A vegyes fajtájú ültetvényeken az egyik fajta adta a savat, a másik a cukrot, és a szőlőt egyben szüretelve dolgozták fel. A Tokaji Kutatóintézet fajta- és klónbemutatóján csemegeszőlőket is lehetett látni, valamint számos régi fajtát, hibridet és Furmint klónt kóstolhattak az érdeklődők. Jelen volt a kevésbé ismert Fehér járdovány, a Lisztes fehér, a Lisztes piros, a Gyöngyszőlő, a Kübeli és a Purcsin fajta is.

Elsőként Mathiász János, majd Kocsis Pál keresztezett Furmintot Sárgamuskotállyal, illetve Csabagyöngyével. Ebből a megoldásból jött létre a Tokaj-hegyalja gyöngye, illetve a Szegény ember szőlője, amelyeknek már csak a híre maradt meg - számolt be az eseményről a Magyar Mezőgazdaság. Balling Péter a Tarcal-sorozat értékesebb hibridjeit ismertette, amelyek a Sárgamuskotály és a Hárslevelű kedvező tulajdonságainak megtartása mellett a javításukat megcélzó nemesítésből származnak. Az idén tartják a Kabar (eredeti nevén Tarcal 10) fajta állami elismerésének 15. évfordulóját. A Bouvier és a Hárslevelű 1007 keresztezéséből származó szőlőből kedvező évjáratban kiváló aszút lehet készíteni. Ennek bora jobbnak bizonyult, mint az összehasonlító Hárslevelű 311-es klóné. A hibridek közül ez érik a legkorábban, jó cukorgyűjtő és megfelelő a savtartalma is - írták.

Fajtagyűjtemény dűlőtúrát tartott a Tokaji Kutatóintézet Tarcalon - Fotó: Magro.hu, CSZS, illusztráció, Abaújszántó

A helyi nemesítés története

Kriszten György még 1958-ban kezdte a nemesítést a Gohér és a Furmint, a Gohér és a Sárgamuskotály, valamint a Hárslevelű és a Ottonel muskotály keresztezésével. Hibridjei között több jó tulajdonságú, különböző érésidejű szőlő is megtalálható. A következő keresztezési hullámot Brezovcsik László és Szakolczai Gáborné indította 1963-ban. Ők számos hibridet hoztak létre, a Kabar is az ő munkájuk eredménye. A Muscat Boushet és a Hárslevelű 114 keresztezéséből már az első évben megszületett a Tarcal 1, ami egy korai érésű, az alapfajtáknál jobb cukorgyűjtő képességű hibrid.

A Hárslevelűnél a nemesítési cél a nagyobb fürt, a magasabb cukortartalom és a jobb aszúsodási hajlam elérése volt. Ezekből is számos hibridet vizsgálnak a kutatóintézetben. Napjainkban a klímaváltozás miatt már sokszor túl magas alkoholtartalmú borok születnek, így valószínűleg a késői érésű hibridek közt kellene jobban körülnézni - mondta Balling Péter.

Külön úton a Furmint javítása

A Furmintot már nem keresztezéssel próbálták javítani, hanem megelégedtek a klószelekcióval, amit nem csak a Tokaji borvidéken folytattak. Kneip Antal mutatta be a számmal vagy névvel is jelzett változatokat. A Furmint T85 igen vegetatív, esetében terméskorlátozásra van szükség, hogy jól beérjen. Viszont mivel a legjobb aszút adja, ezért a legelterjedtebb klón Tokaj-Hegyalján. A munka eredményeként Tarcalon jött létre az 1950-es években a 8/7575-ös klón, ami lazább fürtű és jobban beérik, mint a klasszikus T85- ös.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás