Hirdetés
Hirtelen eltűnt 21 ezer darab ló
Már a történelemkönyvek is arról szólnak, hogy lovas nemzet a magyar. Ehhez képest egyre kevesebben foglalkoznak lótenyésztéssel, így egyre kevesebb ló van az országban. A helyzet Somogy megyében is aggasztó a sonline.hu által készített riport szerint.
Aggasztó a helyzet Somogyban. Régen szinte hétről hétre lóversenyeket rendeztek a lótenyésztők. A kis falvak egyik legfontosabb szórakozási lehetőségei voltak ezek az események. Egy versenyre azonban mentőt és állatorvost is hívni kell, ami jelentős költségeket ró a szervezőkre. Ezért, valamint a kiöregedő tenyésztők miatt egyre kevesebb ilyen rendezvényt rendeznek a megyében.
Támogatásokban pedig nem igazán dúskál a lovas ágazat, valamint az információáramlás sem akadálytalan. Arról is csak hallomásból, szinte véletlenül értesültek a gazdák, hogy csikót fialó kanca után 500 eurós támogatásban részesülhetnek a tenyésztők, amennyiben regisztrálják növendékeiket.
Hirdetés
Egyre kevesebb ló van hazánkbanA régi nagy ménesek közül már nem sok működik ls egyre kevesebben tenyésztenek már lovakat Magyarországon. Ennek egyik legfőbb oka, hogy igen drága mulatság. A fedeztetés ára 30 ezer forinttól akár milliós nagyságrendig is terjedhet. Ezzel szemben egy csikó ára nem feltétlenül téríti meg a költségeket. Így csak azok tenyésztenek, akik tényleg nagyon szeretik a lovakat, van rá fedezetük, s kihívást éreznek ebben.
Sokak szerint az őshonos lovakra irányuló pályázati lehetőség jót tehet az ágazatnak. Rengetegen pályáztak a rendelkezésre álló forrásra, viszont semmi információ nem érkezett még, hogy nyert-e valaki. Az érintettek szerint fontos lenne, hogy még egyszerűbbé és gördülékenyebbé tegyék a folyamatot, hiszen a pályázati idő alatt is költséges feltételeknek kell megfelelni.
A nemzetközi piac sem túl kedvező most. Néhány évvel ezelőtt nagy kereslet volt itthon is a minősített lovakra, de egyre kevesebbet fizetnek értük.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2016. június elsejei adatai alapján az ország lóállománya 56 ezer egyed volt, ezen belül a kancaállomány 28 ezer. Az MTI által nemrégiben közölt KSH-adatokból kiderül, hogy 2012-ben 77400 ló volt az országban, így négy év alatt 21 ezer egyeddel csökkent a számuk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés