Felmérte a fagyasztott gyümölcsök és zöldségek egészségügyi kockázatait a 2015 és 2018 közötti több országot érintő, a csemegekukoricához kapcsolódó kitörés után az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA). A szervezet olyan lépéseket határozott meg, amelyeket az élelmiszeripari vállalkozások a fagyasztott zöldségfélék Listeria monocytogenes fertőzésének csökkentése érdekében alkalmazhatnak.

Meghatározta az EFSA a Listeria kockázatának csökkentésére szolgáló módszereket - írta a NAK. Az élelmiszer-feldolgozók gyakran előfőzik, vagyis blansírozzák a zöldségeket. Ilyenkor forró vízben vagy gőzzel rövid ideig forralják őket a fagyasztás előtt, mivel ez az eljárás megállítja az enzimes tevékenységeket, amelyek az íz, a szín és a textúra károsodását okozhatják. Az élelmiszeripar 2008–2018-as adatait felhasználva az EFSA összehasonlította az előfőzött fagyasztott zöldségek Listeria monocytogenes fertőzés kockázatát a fogyasztásra kész élelmiszerekkel kapcsolatos, élelmezésben előforduló betegségek ismereteivel. Így például a pástétom, a füstölt lazac vagy a lágy sajt is vizsgálat tárgya volt.

Csökkenthető a lisztériafertőzés kialakulásának esélye az EFSA ajánlásainak betartásával - képünk illusztráció

A hatóság megállapította, hogy a becsült egyéni kockázat, azaz az egy adagonkénti betegség valószínűsége alacsonyabb az előfőzött fagyasztott zöldségek esetében, mint bármelyik fogyasztásra kész élelmiszer-alkategória esetében - írták.

Így csökkenthető a lisztériafertőzés kockázata

A tanulmányban azt is leírták, hogyan csökkenthetik a vállalkozások a lehetséges szennyeződéseket. Az EFSA meghatározta azokat az ellenőrzési intézkedéseket, amelyeket az élelmiszer-ipari vállalkozók végrehajthatnak a fagyasztott zöldségek szennyeződésének kockázatcsökkentése érdekében. Ezek az üzemi környezet tisztításától és fertőtlenítésétől kezdve kiterjednek a víz, az idő és hőmérséklet ellenőrzésen át a különböző feldolgozási lépésekig és a pontos címkézésig is. Az EFSA a konyhai kockázatok csökkentése érdekében a fogyasztók számára is ajánlásokat fogalmazott meg. A legfontosabb a jó higiéniai gyakorlatok fenntartása. Például a fagyasztott vagy kiolvasztott zöldségek tiszta fagyasztóban vagy hűtőszekrényben történő tárolása a megfelelő hőmérsékleten, valamint a biztonságos elkészítés a címke szerinti utasítások betartásával. A kockázatok általában sokkal alacsonyabbak, ha a zöldségeket megfelelően hőkezelik a kiolvasztás után.

Szabványcímkék, élelmiszerkategóriák létrehozása a lisztériafertőzés kockázatának csökkentésére

A tanulmány azt is ajánlja, hogy szabványosítsák az iparág által használt előfőzött fagyasztott zöldségek címkézését. Mindezt annak érdekében, hogy a fogyasztók jobban megértsék a biztonságos kezelési gyakorlatokat. Az anyag szerint a fogyasztókat oktatni és tájékoztatni kell a helyes higiéniai gyakorlatokról. Így például a fagyasztott vagy kiolvasztott zöldségek tárolásáról, valamint az ételek megfelelő és biztonságos elkészítéséről is. Fel kell hívni a felhasználók - különösen az érzékeny csoportok körében (pl. idősebb korosztály, a várandós nők és a gyenge immunrendszerű fogyasztók) - figyelmét a nyers, hőkezeletlen fagyasztott zöldségek fogyasztásával kapcsolatos kockázatokra is.

Az EFSA azt is javasolja, hogy a hatóság és az ipar alkalmazzon harmonizált módszertant az élelmiszerek kategorizálására az adatok gyűjtésekor, bármilyen okból is történjen ez. Legyen az megfigyelés, felügyelet, kitörés vizsgálata, vagy fogyasztás. A tanulmány azt is kijelenti, hogy a jövőbeli mikrobiológiai kockázatértékelések elősegítése érdekében a hatóságnak és az iparnak ezen adatgyűjtés részeként fontolóra kell vennie további információk gyűjtését az élelmiszer előkészítéséről, feldolgozásáról és tárolásáról is. A tanulmány az EFSA oldalán érhető el.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás