Három kivételes búza, három átlagon felüli teljesítmény, három felejthetetlen név. Az Agromag Kft. portfóliójából bemutatok három olyan búzafajtát, amellyel érdemes testközelből megismerkednie, és ha ezt megteszi, nem fogja megbánni. Az alföldi fenegyerek hazai pályán verhetetlen Érdemes a Valérról néhány szót szólni, már csak azért is, mert hazai nemesítésű fajtáról van szó és nagyon jól alkalmazkodik az Alföldön lassan megszokott időjárási anomáliákhoz. A 2017-es GOSZ-VSZT posztregisztrációs kísérletben az alföldi állomások termésátlagai alapján megelőzte a kísérletben szereplő, Magyarországon a legnagyobb szaporító területtel rendelkező fajtákat.
Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni a fajtáról!
A nagy termésnek mi a titka? – Lidka Az Agromag Kft. bemutatósoraiban évről-évre megbízhatóan és kiemelkedő termésátlaggal szerepel a Lidka. Ez a fajta is különösképp az Alföldön érzi jól magát, a Bács-Kiskun megyei bemutatósort rendszerint megnyeri. Jánoshalmán 2015-ben 10,71 t/ha; Felsőszentivánon 2016-ban 10,46 t/ha; Jánoshalmán 2017-ben 9,24 t/ha és 2018-ban 8,2 t/ha termésátlaggal lett az első. Érdekli, hogy mi a titka? Kiváló a bokrosodó képessége és az állóképessége, emellett kiemelkedően jó a tápanyag-hasznosító képessége is. Egyaránt jól tűri a száraz és csapadékos évjáratot és jó betegség-ellenállósággal rendelkezik.
Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni a fajtáról!
Ön is vágja át a saját Gordiuszi csomóját! Tapasztalatom szerint minden Termelő tud a saját gazdaságában olyan földterületet mutatni, ahova még nem találta meg a megfelelő búzafajtát, mert nem ideális a talaj a búzatermesztéshez vagy éppen betegségekkel terhelt a terület. Van az Agromag Kft. kínálatában egy olyan különleges fajta, amely a versenytársakhoz képest kimondottan az ilyen területeken nyújt kiemelkedő teljesítményt mind termésátlagban, mind minőségben. Ha Önnél is akad olyan terület, ahova már számos fajtát elvetett és egyik sem vált be, akkor mindenféleképpen próbálja ki a Gordiust és tegye sikeresebbé a búzatermesztését!
Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni a fajtáról, árajánlatot a lenti elérhetőségeken kívül itt kérhet!
Farkas-Csamangó Tamás 30/471-9874 www.agromag.hu (x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás