Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken. A halászati tilalom nem érinti a piacot kiszolgáló haltermelési egységeket, halastavakat.

Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár kifejtette, hogy a Balatonon már régóta nem folyt kereskedelmi célú halászat. A 2013 év végén leállított ökológiai célú halászattal kapcsolatban annyit mondott, jelenleg folynak a kutatások azzal kapcsolatban, szükséges-e a beindítása. Amennyiben igen, akkor ismét elrendelik, főként a busa eltávolítása érdekében.

Beszélt arról is, hogy a Balaton vízgyűjtőjén lévő tógazdasági háttér jogi viszonyainak rendezése lehetőséget teremt majd a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek (BHN) ahhoz, hogy ne csak a balatoni haltelepítésekhez szükséges halakat tenyésszék, hanem a piacra is kerüljön az itt előállított balatoni halból.

Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója arról számolt be, hogy tavaly a társaság 820 millió forintos árbevétel mellett 128 millió forintos eredményt ért el. A horgászjegyek értékesítéséből 550 millió forint bevétele származott, ami a korábbi évhez képest 37 millió forintos emelkedés. Mivel a területi engedélyek ára nem nőtt, ez a horgászok számának növekedését bizonyítja - jegyezte meg. A társaságnak közel 200 millió forintos árbevétele származott az angolnaértékesítésből.

Beszámolt arról, hogy a BHN az idei tervnek megfelelően eddig 37 tonna pontyot telepített a Balatonba, továbbá 1500 kilogramm két- és háromnyaras compót engedtek a vízbe több helyszínről. Hamarosan megkezdődik 250 ezer darab saját nevelésű kiscsuka kihelyezése. A hátralévő pontytelepítések zömét az őszre időzítik.

Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke arról beszélt, hogy 2015-ben sok természetes víz kezelői joga lejár, és a horgászok nagyon készülnek arra, hogy pályázzanak ezekre a jogokra. A héten elfogadott halászati tilalomnak nagyon örül a horgásztársadalom, "komoly társadalmi igény" van a horgászatra - fogalmazott. Az elnök beszámolt arról is, hogy a MOHOSZ kezdeményezte a nemzetgazdasági tárcánál, hogy a horgászszervezetek visszaigényelhessék az áfát, illetve, hogy az étkezési célú halértékesítésnél csökkentsék a hal árának áfáját.

Forrás: FM Sajtóiroda

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás