„Ha sporthorgász vagy, akkor soha, sehol ne fotózkodj süllővel!” – ezt kéri a horgászoktól a lajosmizsei Szászpa Horgásztó, amelynek szabályzatában benne is van, hogy a süllőket tilos kivenni a vízből. A horgásztó tulajdonosainak tapasztalatai szerint hiába engedik vissza egy gyors fotózás után a tüskéshátúakat, azoknak körülbelül 50 százaléka elpusztul egy napon belül. A horgászfotók elkészítésekor javasolt ügyelni arra, hogy esztétikus, a hal megbecsülését is kifejező fényképek készüljenek el.

Az Országos Horgászrend 2022-es változásával már arra is van lehetőség, hogy más halával fényképet készítsünk, ez ugyanis korábban tiltott volt. Az OHR-ben – csak úgy, mint a tavalyiban – részletes útmutatást kaphatunk arra vonatkozóan, hogyan alkossunk tökéletes képet a vízparton - írta a Pecaverzum.

A fotózás veszélyei

„A horgászfotók elkészítésekor javasolt ügyelni arra, hogy esztétikus, a hal megbecsülését is kifejező fényképek készüljenek el. A helyes fotón a háttér a víz és a vízpart természeti környezete, ahol belógó, szétdobált felszerelés, cigaretta, étel és ital, kéztörlő rongy és szemét nem látható. A horgász a halat lehetőleg térdelve, féltérden vagy guggolva; mellmagasságban és vízszintesen a halbölcső vagy halpaplan felett tartja, de a fényképen a halvédelmi eszköz lehetőleg csak részlegesen legyen látható” – áll az OHR-ben.

Az OHR-től azonban a vízkezelők vagy a magántavak eltérhetnek, és hozhatnak az abban foglaltakhoz képest szigorúbb szabályozást.

Egyedi szabály a süllők védelme érdekében

„Biztos vagyok benne, hogy egyikőtökben sem a rossz szándék munkál, de az bizonyos, hogy aki süllővel fotózkodik, az nem olvasta el alaposan a szabályzatunkat” – olvasható a horgásztó egyik közösségi média oldalán. „Ha sporthorgász vagy, akkor soha, sehol ne fotózkodj süllővel!” – fogalmaznak az írásban, amelyben ki is fejtik, hogy miért nem tanácsolják ezt senkinek.

„Ne tedd, ugyanis ezekre a halakra olyan rossz hatással van a stressz, hogy hiába engeded vissza egy gyors fotózás után, körülbelül 50 százalékuk elpusztul egy napon belül, és a víz tetején találjuk meg az élettelen testét. A süllők ilyenek. Ezzel legyünk tisztában, és ha nem megenni akarjuk (nálunk ez nem opció), akkor tegyünk le a fotózás emlékmegörökítő dicsőségéről!” – írták a bejegyzésben, majd kéréssel fordultak a horgászok felé a süllők védelmében.  

„Közvetlenül a víz felett akasszátok ki a horgot, és hadd ússzon azonnal vissza! Esetében a fertőtlenítő spray használata is mellőzendő, mert kisebb eséllyel lesz baja, ha nem fertőtlenítik, mintha percekig kint van a bölcsőben!” – indokolták a szigorú szabályokat. 

A Szászpa Horgásztó szabályzatában az ide vonatkozó passzus szó szerint így hangzik: 

„A süllőt a vízből kivenni nem lehet! A víz színe felett kell a lehető leggyorsabban kiakasztani a horgot a szájából és útjára engedni!”.

Szabályzatukban a többi között például arról is rendelkeznek, hogy Június 1-től szeptember 30-ig a tokhalat, illetve az albínó kecsegét tilos kiemelni a vízből és a parton fényképet készíteni róla.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás