A magyarországi horgászok és vadászok számára a február idén is különleges, mert hagyományosan ekkor rendezik meg a Hungexpo-n a fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítást. A jubileumi FeHoVa négy napig tart, és idén minden eddiginél sokrétűbb szórakozást kínál majd.

A jubileumi FeHoVa fennállásának 25. esztendejét ünnepli. A kiállítás idén február 15-e és 18-a között várja az érdeklődőket. Az előkészületek pedig már javában zajlanak. Ahogy azt a szervezők a programot megelőző sajtótájékoztatón elmondták: a jubileumi FeHoVa az idén rekordszámú kiállítóval készül: több mint háromszázan érkeznek, belföldről és külföldről egyaránt. Szinte biztos, hogy a növekedés a látogatók számában is tetten érhető lesz - írja a Magyar Mezőgazdaság. A kiállítás, bár minden évben változott, mégis hű maradt szellemiségéhez és hagyományaihoz.

A jubileumi FeHoVa minden eddiginél nagyobb rendezvénnyel várja a horgászat és a vadászat szerelmeseit

Ganczer Gábor, a rendezvény helyszínéül szolgáló HUNGEXPO Zrt. vezérigazgatója szerint ez a jól bevált recept a titka a FeHoVa évek óta töretlen sikerének. Ugyanakkor nem tagadja, hogy a fontos évfordulóhoz érve a „nagyobb és szebb” elvet követték.

„Megújult színpadképpel és technikával készülünk, rekordszámú kiállítónk lesz, továbbá a programkínálatot is bővítettük” – mondta Ganczer Gábor. Példaként említette az Íjász bajnokságot és -bemutatót, a Nemzetközi Kutyakiállítást, illetve a STIHL által szervezett sportfavágó versenyt. Ez utóbbin magyar és román csapatok mérkőznek majd meg egymással. Immár második éve, hogy külföldi díszvendégek érkeznek a FeHoVa-ra. Az idén romániai vadászok és társaságok mutatják majd be vadász- és kirándulóhelyeiket, valamint díjnyertes trófeáikat. Utóbbiból pedig lesz bőven. Éppen ezért a szervezők trófeabírálati bemutatóval is készülnek, nemzetközi bírálók közreműködésével.

A FEHOVA 2017 videóját itt nézheti meg:
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=rSx-FUf1a1Q[/embed]

Idén Windisch-Grätz herceg trófeagyűjteménye is megtekinthető lesz. A vadászat témáját tekintve az egyik legnagyobb festőnk, Csergezán Pál munkáiból is állítunk majd ki jó néhányat – mondta Marghescu Tamás, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács vezérigazgatója. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a vadász téma fontos jelentőséggel bír. Hiszen eközben is gőzerővel zajlanak a 2021-es Vadászati Világkiállítás előkészületei, aminek Magyarország ad majd otthont.

Horgász sikerek, gála és hatalmas akvárium

A nemzetközi térképen azonban nem csak a vadászat esetében vagyunk fent. Az elmúlt hat évben 70-nél is több érmet gyűjtöttünk be a különféle horgász világeseményeken. Dr. Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese éppen ezért fontosnak tarja, hogy a jubileumi FeHoVa kiállításon világ- és Európa-bajnok horgászainkkal is lehet majd találkozni és beszélgetni trófeáik társaságában. Az idei FeHoVa-n rendezzük meg az V. Nemzeti Horgászsport Gálát is. Ezen négy kategóriában osztjuk ki az év sportolója díjakat - mondta az elnökhelyettes. A FeHoVa alatt nem csak az elméleten lesz majd a hangsúly. Egy óriási akváriumot, egy pergetőmedencét és a pontyhorgászok számára érdekes etetőhajós medencét is kiállítanak. Ezzel teret adnak gyakorlati bemutatóknak és az egyes halfajok megfigyeléséhez is.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás