Az utóbbi időszakban egyre többet foglalkozik az agrárium a talajjal és annak növényekre gyakorolt hatásaival. Sokak szerint az éghajlatváltozás okozta időjárási szélsőségek is jól kezelhetőek megfelelő talajműveléssel. Erről és a kötelező talajvizsgálatokról kérdeztük Diriczi Zsombort, a Démétér Biosystems Bt. cégvezetőjét, talajtani szakértőt.

2015-ös visszatekintő

2015 a FAO által a Talajok Nemzetközi Éveként lett elnevezve, ennek hatása érződött is , meg nem is. A médiában igen felkapott téma lett a talaj megfelelő védelme, kezelése, gondozása, így rengeteg ember beszélt a témáról. A szántóföldeken azonban ez nem érződött, bár a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásairól –világszinten és Magyarországon is- egyre több gazda kezdett beszélni. Ez nem is csoda, hiszen az éghajlatváltozás hatásait sok gazda a saját bőrén tapasztalhatta meg.

Tavaly jellemzően a kukoricatermesztők szenvedték meg a változó éghajlatból adódó negatív szituációkat. Pont a növény beporzásának idején volt nagy a hőség és a szárazságés ez meglátszódott a betakarításkor is. Átlagosan 5,7 tonna/ha termést tudtak betakarítani a gazdák termőföldjükről.

A megfelelő talajművelés is segíthet a váratlan időjárási körülmények negatív hatásait gyengíteni
 
Mit hoz az idei év?

Nehéz ezt megjósolni. Valószínűleg tovább folytatódik az időjárás kiszámíthatalanná válása, hosszú, forró időszakokkal, melyeket hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék szakíthat meg. Ez komoly kihívás a talajművelésre is, jöjjön néhány hasznos tanács, hogyan vehetjük fel a harcot az időjárási szélsőségek ellen:

  • magas humusztartalom: 1%-nyi humuszszint emelkedéssel hektáronként 150 000 liter plusz víztömeg elnyelésére lesz képes a talajunk;
  • megfelelő vetésforgó, folyamatos talajtakarás: a változatos és folyamatos növénytakaró (amelyben a haszonnövények mellett takarónövények is szerepet kapnak) biztosítják az egészséges talajéletet, amely a főnövény fejlődésének alfája és omegája. A takarónövények talajszerkezetre gyakorolt hatása sem elhanyagolható, valamint a takart talaj lassabban párologtat és lassabban melegszik fel, így a vízháztartása is előnyösebb;
  • talajvizsgálatra alapozott tápanyag-utánpótlás: nem csak az induló AKG programban résztvevőnek fontos, hanem mindenkinek, aki nem a saját pénztárcája ellensége. Környezeti és gazdasági szempontokból egyaránt fontos, hogy a megfelelő tápanyag-forrást a megfelelő helyen, a megfelelő időben és a megfelelő mennyiségben alkalmazzuk. A nem kiegyensúlyozott utánpótlás felboríthatja a talajok egyensúlyát (például a túl sok nitrogén hatóanyagtól felszaporodó baktériumok elegendő táplálék híján a talaj szervesanyag-tartalmát kezdik el felfalni), ami nem csak a növényünk fejlődésére, de a környezetre is negatív hatással van.
Folytatódik a talajvizsgálat
A nitrátérzékeny területeken dolgozó gazdák kötelesek 5 évente talajvizsgálatot elvégeztetni, amennyiben nitrogéntartalmú műtrágyát kívánnak kijuttatni a területre. Ez a szabályozás nem változik, így ezentúl is figyelniük kell erre a gazdáknak. A 2016-2020-as agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programban alapelvárás a szűkített vizsgálat elvégzése 5 évente egyszer (nitrátérzékenységtől függetlenül). A bővített laborvizsgálat pedig plusz 6 euró támogatást jelent hektáronként minden évben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás