A korábbi évekhez hasonlóan idén is lehetőség van vissza nem térítendő támogatás igénylésére a szőlőültetvények megvédéséhez. A szőlőkabóca gyérítésére szolgáló támogatási program éves keretösszege 240 millió forint. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. Súlyos fenyegetést jelent a hazai szőlő- és borágazat számára. A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás, ám van mód az azt terjesztő vektor, az amerikai szőlőkabóca gyérítésére.

Az amerikai szőlőkabóca elleni felelős termelői védekezéshez az Agrárminisztérium 2020-ban is támogatást nyújt. Hektáronként legfeljebb 12 ezer forintot, és szőlőtermelőnként legfeljebb 240 ezer forintot lehet igényelni. A szőlőültetvényekben felhasznált növényvédőszer vételárához járó támogatás két elemből áll:

  • a növényegészségügyi megelőzés támogatása, valamint
  • a növényegészségügyi felszámolás támogatása.
Az amerikai szőlőkabóca gyérítésére 240 millió forint támogatás igényelhető az idén - képünk illusztráció

A támogatás mértéke mindkét támogatási elem esetében alapvetően a növényvédőszer vételárának 75 százaléka. Viszont abban az esetben, ha a növényvédőszert a gépi bérmunka-szolgáltatást végző vásárolja meg és juttatja ki, a szolgáltatás ellenértékének 75 százaléka igényelhető vissza.

Csak március végéig lehet igényelni a támogatást

A növényegészségügyi megelőzés támogatását a fitoplazma fertőzés miatt nem körülhatárolt területekre vonatkozóan kell kérelmezni március 1. és március 31. között a Magyar Államkincstárnál. Ezt az általa rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon lehet megtenni. A dokumentum ide kattintva érhető el. A növényvédőszer csak ezen igénylést követően vásárolható meg és a május 1. és július 31. közötti védekezési időszakban juttatható ki. Mindezeket követően kell a kifizetési kérelmet benyújtani a megyei kormányhivatalhoz legkésőbb augusztus 15-ig, amelyről a Kincstár később újabb tájékoztatót tesz majd közzé.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás