Hirdetés
Idén is „lerohanják” a kerteket a spanyolcsigák
A meztelen csiga – más néven spanyolcsiga – az utóbbi években egyre több kárt okoz hazánk kertészeti kultúráiban is. Kiskertekben gazdálkodók és nagy területet művelők is szembe kerülnek a mindent letaroló állattal, igazán sikeres védekezési mód azonban nem sok van ellene.
Spanyolcsiga, meztelen csiga. A kertészeti kultúrákat termesztő gazdálkodók hátán a hideg futkos, ha meghallják ezeket a szavakat. Nem véletlen. A spanyolcsiga jóformán minden növényt lerág, ami az útjába kerül. A fiatal egyedeket tövig képes lerágni, az idősebbekben pedig éppen annyi kárt tesz, hogy azt már ne lehessen elfogyasztani. Ki enne meg jóízűen egy csiga által megdézsmált salátalevelet?
Mohóságuk mellett a legfontosabb tulajdonságuk az, hogy rendkívül szaporák. Épp ezért olyan nehéz védekezni ellenük. Természetes ellenség híján pedig annyi van belőlük a kertekben, hogy abba jobb nem is belegondolni.
Hirdetés
Ahol a meztelen csiga megjelenik, ott nem sok termés maradRégen nem volt ennyi csiga – mondják az öregek. A modern kori csigainvázió többek között annak köszönhető, hogy az utóbbi évtizedekben egyre kevesebb szerves trágya kerül a talajba. Pedig a szerves trágyából olyan vegyületek szabadulnak fel, amelyek némiképp gátolják a csigák terjedését. Az utóbbi évek árvizei és csapadékos időszakai is nagymértékben elősegítik a kártevők szaporodását.
Kiskertekben a sózásra esküsznek a termelők, mint bombabiztos megoldásra. A só ugyanis ha rákerül a csiga testére, olyan kémiai folyamatokat indít el, amelyek következtében szörnyű halált hal a kártevő. Sózni azonban nem célszerű, ezzel ugyanis a talajt is károsítjuk. A csigaölő permetszerek is jól hasznosíthatóak, de ezek nem kerülhetnek olyan növényekre, melyeket szándékozunk elfogyasztani. Így ez sem a legjobb megoldás.
Az indiai futókacsa tűnik egyelőre a legjobb megoldásnak a kis- és nagy területen gazdálkodók számára egyaránt. Ez a fajta kacsa szinte kizárólag csigát eszik, könnyen le tudja nyelni és egész nap képes lakmározni a – számára- ízletes kártevőből. Hátrány, hogy húsa nem finom, itthon ezért nem tenyésztik, így nehéz hozzájutni.
Végül egy jó hír, ami elsősorban a kertészeteknek lehet majd ideális, ha széles körben elterjed: brit tudósok egy meztelencsiga-szedő robot kifejlesztésén kezdtek dolgozni. A robot egyenként szedi össze a csigákat, melyek egy megsemmisítőbe kerülnek. Már Angliában és Franciaországban is bemutatták az eszközt, de fejlesztése tovább folyik, így erre még nem számíthatnak a gazdálkodók.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés