Búcsút inthetünk a makói vöröshagymának, az idén gyakorlatilag megszűnt a hazai hagymatermesztés. Az aszály ráadásul azon gazdálkodók termésének jelentős részét is elvitte, akik a végsőkig kitartottak. A termelőket összefogó szervezet szerint van még reménye az ágazatnak, a termelés újraindításához azonban a technológiaváltás mellett az öntözéshez szükséges vízgazdálkodási feltételek megteremtésére lenne szükség.

Bár az elmúlt két évtizedben fokozatosan csökkent a vöröshagyma hazai termőterülete, az idén gyakorlatilag megszűnt a magyar hagymatermesztés. Míg húsz évvel korábban Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel a gazdálkodók, az idén húsz-harminc hektárra szűkült a makói hagyma területe. Ennek főként az az oka, hogy a makói vöröshagyma-termesztés egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt, az olasz, a spanyol és a német hagymát jóval hatékonyabban tudják megtermelni a versenytár­saink.

Fotó: Pixabay

Az olaszok élen járnak a hagymatermesztésben, a vízgazdálkodás, a termesztéstechnológia és a tárolás is professzionális szintre került az elmúlt években. Összehasonlításként megemlítette, hogy míg a hazai körülmények között a magról vetett hagyma hektáronként 250-300 mázsás termést tud produkálni, az öntözött körülmények között termesztett olasz hagyma akár a hétszáz-nyolcszáz mázsás hozamot is elérheti.

A kulcsszó pedig vélhetően itt is az öntözés. Az idén ugyanis az aszály is súlyos veszteséget okozott, az ország déli részén egyes területeken az elvárható mennyiség felét elvitte a szárazság.

A csapadék későn érkezett, ami a vöröshagyma esetében végzetes következményekkel járt, ugyanakkor a fokhagymánál is súlyos károk keletkeztek.

Szakemberek szerint a megfelelő vízgazdálkodáshoz szükséges feltételek kiépítése nélkül nincs jövője a magyar hagymának. A termelőkben ugyanakkor még van ambíció, így ha a déli régiókban meglenne a földek öntözéséhez szükséges infrastruktúra, azok is újra megjelennének az ágazatban, akik két-három éve már feladták a hagymatermesztést.

Az eredeti cikket a Magyar Nemzetben olvashatja el.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás