A zártkertek revitalizációját célzó program idén harmadik alkalommal indul útjára. Az érdeklődőknek 300 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésükre, melyből többek között facsemetéket, palántákat, oltványokat vásárolhatnak.

A program célja, hogy segítsen életben tartani szőlő és gyümölcstermő területeket, valamint öngondoskodásra ösztönözze a zártkertek tulajdonosait. Jelenleg hazánk területén 200 ezer hektárnyi zártkert terül el, így komoly célközönsége van a pályázatnak.

Idén is lehet pályázni a zártkertek revitalizálására
 

A program nemcsak vidékfejlesztési, génmegőrzési és közösségfejlesztési célokat szolgálhat, hanem a biodiverzitás fenntartása mellett tájmegőrzési feladatok elvégzésére is ösztönöz – írja a Földművelésügyi Minisztérium sajtóközleményében.

Az elmúlt években összesen 50 ezer facsemetét, oltványt, szőlőtövet és palántát ültettek el a revitalizációs programban részt vevő, nyertes önkormányzatok mintegy 80 hektárnyi területen. A kérelmeket már benyújthatják a gazdálkodók.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás