A szőlőszüret már több helyen tart az országban, azonban vannak még fajták, amelyeket csak később kezdenek leszedni a gazdák. Érdemes hát megemlíteni egy betegséget, amely információk szerint idén sem kíméli a hazai szőlőket, és ha nem vigyázunk, súlyos terméskiesést is okozhat.

Ez, az Európában már rég óta ismert betegség Magyarországon a hatvanas évek végén jelent meg először. Azóta évről évre kisebb-nagyobb intenzitással van jelen a hazai szőlészetekben. Gazdanövénye az összes Vitis nemzettségbe tartozó faj, így a szőlő (Vitis vinifera) is fogékony a betegségre.

A megbetegedést egyébként egy gomba okozza, amely a levélen, a hajtáson, a fürtön és a fás részeken is képes tüneteket produkálni. A levélen néhány milliméteres, szegletes szélű foltok jelennek meg, amelyek később nekrotizálódhatnak, közepük kitöredezik.

A fotó illusztráció! (Forrás: vinoport.hu)
 

Ezzel szemben a hajtáson ovális, fekete foltok jelzik a betegség jelenlétét. A kór előrehaladtával a fekete foltok besüppednek, felszínük berepedezik.

A fás részeken felületi foltok jelentkeznek. Az ezek feletti növényrészek elhervadnak, elhalnak, ez rendszerint nyár végén jelentkező tünetegyüttes.

A fürtön lévő bogyók sem ússzák meg a betegség terjedését. A fürtön lévő bogyók sötétbarnára színeződve elrothadnak, összetöppednek.

A betegség ellen védekezni nem nehéz feladat. A láthatóan fertőzött növényi részeket el kell távolítani és el kell égetni. Fontos, hogy sebzéssel járó munkafolyamatok után (metszés) a nagyobb sebeket gondosan zárjuk le sebkezelő szerekkel.

Forrás: tankonyvtar.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás