Néhány hetünk maradt arra, hogy gondoskodjunk gazdaságunk védelméről és a legnagyobb veszélyforrásnak vélt környezeti káreseményre biztosítást kössünk. Azt azért jó tudni, hogy milyen minimális feladataink vannak azzal összefüggésben, ha érvényesíteni akarjuk jogosultságunkat a 40-65% közötti vissza nem térítendő támogatással köthető növénybiztosítási konstrukciókra.

Manapság furcsán hangzik az ember szájából, ha azt mondjuk, hogy egyszerűbb dolgunk van, mint tavaly, hiszen az adminisztratív terhek szemlátomást csak sokasodnak. De nem úgy a növénybiztosításoknál.

Először is az a termelő veheti igénybe a visszatérítést, aki a megművelt területeire egységes kérelmet nyújt be az MVH hivatalához, tehát ő maga a föld használója. A kérelemben az űrlap kérdésére „igen” választ kell adni, ezzel jelöljük, hogy igényt tartunk az állami támogatásra. Az a gazda, aki még nem döntötte el, hogy köt-e biztosítást vagy milyen típust köt, az is nyugodtan jelölheti az „igen” opciót, ezzel bajt nem csinál, kizárólag egy elutasító levelet kap a hivataltól, ha mégsem él a lehetőséggel. Ellenkező esetben viszont elveszti a jogosultságot.

Komoly károkat tud okozni egy jégeső, érdemes bebiztosítani magunkat ellene (Fotó: autoszektor.hu)
 

Sok emberrel találkozunk, akik felteszik a kérdést: hogy kell pályázni erre a támogatásra? Legyenek kedvesek elhinni nekünk, hogy NEM KELL PÁLYÁZNI! Habár ezeknek a biztosításoknak a támogatása uniós finanszírozásból valósul meg, a biztosítók beépítették az általános szerződési feltételeikbe a megfelelő pályázati hivatkozást, amit a közreműködő szervek jóvá is hagytak.

Persze a jogosultsághoz nem árt, ha kötünk egy biztosítást is legkésőbb május 31-ig, és fontos, hogy a megfelelő típusát. Az Agrisk.hu agrárbiztosítási portál kidolgozott egy egyszerű folyamatot arra, hogy mindenki a megfelelő biztosítási verziót válassza ki, és ne maradjon le az állami támogatásról sem.

Egyetlen további kritérium még a díj utolsó részletének legkésőbb október 31-ig történő maradéktalan megfizetése. Ezt követően pedig a gazda utólag, de automatikusan fogja megkapni következő év legelején a 4 milliárdos keretből, megfelelő szabály mentén számított összeget. Hogy mekkora ez a várható pénzösszeg, illetve mit prognosztizálnak a biztosítók illetve e területhez értők, azt az Agrisk.hu felületén ellenőrizheti egy néhány lépéses kalkulációt követően.

Szerző: Surmann Árpád agrisk.hu portálvezető, agrárbiztosítási szakértő

(x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás