Évente közel tízmilliárd forint értékű rönkfát termelnek ki a magyar erdőkben. Az állami erdészetek nagyjából az ország erdőinek felét kezelik és elsősorban az övék a szociális tűzifa biztosításának feladata.

Közel tízmilliárd forint értékű rönkfát termelnek ki a mintegy 2 millió hektárnyi magyar erdőterületen évente  – közölte Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára Zalalövőn, egy nyersfát feldolgozó cég fejlesztésének avatása alkalmával - írta meg a Földművelésügyi Minisztérium honlapja.

A politikus egy fafeldolgozó vállalat új üzemcsarnokainak és faipari technológiai berendezéseinek átadásán beszélt arról, hogy a 22 állami erdészet az ország erdőállományának mintegy felét, egymillió hektárt kezel. Gazdálkodásukat a szeptember 1-jén életbe lépett erdőgazdálkodási törvény segíti. A 140 ezer köbmétert meghaladó éves mennyiség több mint 3 milliárd forint értékű fát jelent. Egyébként elsősorban az állami erdészetekre hárul a szociális tűzifa biztosításának feladata is.

Az állami erdészetek feladata a szociális tűzifa biztosítása
 

Magyarországon csupán 2-3 olyan állami és még további 7-8 magántulajdonú cég van, amelyik a kitermelt nyers fából magas minőségű és feldolgozottságú padlót képes előállítani, a 25 évvel ezelőtt létrejött zalalövői társaság ezen cégek közé tartozik – mondta az államtitkár.

A magyar gazdaság alapvetően nyersanyagtermelő rendszerben működik, ezért is számít jó példának a zalalövői vállalkozás, amely a hazai és a világpiacra termelve állít elő padlót. Meglátása szerint éppen ezek a kis cégek azok, amelyek a helyben termelésükkel megalapozzák az ország gazdasági növekedését. Kitért arra is: a cég termékeinek minőségét jelzi, hogy a Miniszterelnökség számára a budai Várban felújítás alatt lévő karmelita kolostor teljes padlózatát ez a cég készíti - mondta Bitay Márton.

A társaság ügyvezetője, Seres Szabolcs arról számolt be, hogy a tavaly és idén megvalósult beruházások értéke meghaladja az egymilliárd forintot. A jelenleg 137 embert, a kapcsolt vállalkozással együtt összesen 186 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás telephelyén két új gyártócsarnok épült. A cégnél kizárólag magyar tölgyrönköt dolgoznak fel késztermékké, tömör és rétegelt padlóburkolatokat gyártanak. Ezeket Magyarországon kívül Nyugat-Európában és a Távol-Keleten adnak el. A hulladékból préselt fabrikettet állítanak elő, illetve az üzem hőszükségletét is ebből fedezik.

A legjelentősebb beszállítóik az állami erdőgazdaságok, amelyektől évente 15 ezer köbméter nyers rönköt, valamint 2-2,5 ezer köbméter fűrészárut vásárolnak. Az elmúlt évben több mint 200 ezer négyzetméter fapadlót adtak el. Az ügyvezető hangsúlyozta: az utóbbi hét évben összesen 2,3 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre Zalalövőn. A beruházást ösztönző állami programok eredményeképp 6 pályázattal együttesen közel 500 millió forint támogatást nyertek el.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás