Írországban dőlt meg a traktorral tolatás világrekordja, ahol egy gazda 21 km-en keresztül mutatta be, hogy kell tolatni traktorával ráadásul még ráakasztott egy pótkocsit is. Tette könnyen bekerülhet még a Guinness rekordok könyvébe!

Traktorral tolatni nem könnyű, pláne, ha pótkocsi is van az erőgép után kötve. Patrick Shalvey ír gazda azonban ebbe a fába vágta fejszéjét. Elhatározta ugyanis, hogy megdönti a traktorral tolatás világrekordját. Az addigi rekord egyébként 14 km volt, ezt kellett túlszárnyalnia a kísérletező kedvű úrnak.

Mr. Shalvey – aki 2 és fél órán keresztül vezette tolatva traktorát – összesen 21 km-t tett meg. Így új rekordot állított fel, amellyel még a Guinness rekordok könyvébe is bekerülhet, ha kérvényét jóváhagyják. A bbc.com szerint a kísérletet követően a rekord felállítója azt nyilatkozta, hogy mindössze egyszer zökkent ki a koncentrációból, amikor is biciklisek kerültek elé. Ez némileg megzavarta, de nem adta fel a rekordról szövögetett álmait. Útja során örömmel töltötte el, hogy autósok és kamionosok is dudálva biztatták őt és sokan figyelték az út mentén is, hogy kell tolatni balesetmentesen az útja során. A vezető véleménye szerint nem volt olyan nehéz végrehajtani a 21 km-es tolatást, mindössze némi izomfájdalmat érzett, mivel folyamatosan hátrafelé kellett néznie vezetés közben.

Nem lehetett egyszerű ennyit tolatni... (Fotó: bbc.com)
  A kísérletet természetesen rendőrök biztosították, így komoly forgalmi torlódás nem alakult ki az új világrekord felállítása közben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás