Magyarországról nézve meglepő témában tartanak népszavazást a napokban Svájcban. A résztvevők arról dönthetnek, hogy kapjanak-e állami támogatást azok a gazdák, akik engedik, hogy a teheneik és kecskéik szarvat növesszenek. A történethez hozzátartozik, hogy a svájci tehenek háromnegyedének eltávolítják a szarvát, vagy olyan fajták, amelyek hordozzák a szarvatlanság génjét. Az állatállomány méltóságának megőrzéséről egy 66 éves gazda kezdeményezett népszavazást, aki úgy gondolja, hogy a szarv nélküli állatok boldogtalanok. Mivel véleménye nem kapott politikai támogatást, aláírásgyűjtésbe kezdett. Sikerült is összeszednie százezer aláírást a népszavazáshoz - írta meg az Index.
Armin Capaul, svájci gazda, a kezdeményezés elindítója (Fotó: Denis Balibouse, Reuters)
Tisztelnünk kell a teheneket olyannak, amilyenek, meg kell tartani szarvukat. Ha rájuk nézünk, látjuk, hogy az ilyen állatok büszkén tartják a fejüket. Ha eltávolítjuk szarvukat, boldogtalanok."

- mondta a perrefitte-i gazdálkodó a Reutersnek.

A kezdeményező gazda szerint a szarv segíti továbbá az állatokat a kommunikációjukban, valamint a testhőmérsékletüket is szabályozza. A kezdeményezés célja, hogy az állattartók a szarvval bíró állatok után évi 190 svájci frank támogatást kapjanak. A kampányt inden bizonnyal támogatják majd az állatvédők, akik ellenzik a szarvatlanítást. Ilyenkor ugyanis az elkábított borjú szarvának sarját leégetik. A módszer fájdalmas és természetellenes. A támogatók ugyanakkor a kutyák és a macskák kasztráláshoz hasonlítják a műveletet, és azzal érvelnek, hogy ez biztonsági kérdés. A svájci kormány sem támogatja Capaul kampányát, mert úgy látják, hogy a támogatás 30 millió svájci frankot vonna el az évi hárommilliárd frankra rúgó mezőgazdasági költségvetésből.

Jelenlegi istállórendszerünknek megvannak az előnyei, (a szarvatlan tehenek) jobban kijönnek egymással. Ha van szarvuk, nő a sérülésveszély mind az állatok, mind az emberek körében." – mondta Stefan Gilgen gazda, akinek 48 tehene napi 1000 liter tejet ad az egyik tejtermelőnek.

Az utolsó közvéleménykutatás a népszavazás kimenetelét nem tudta megjósolni, az igenek és nemek tábora nagyon közel áll egymáshoz. Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás