Az őszi kalászosok, elsősorban az árpák, sok helyen okoztak csalódást. Ennek okait sokan elemzik, ami biztos, hogy a korai vetés és a meleg ősz, illetve tél igazán kedvezett a rovarkártevők, elsősorban a levéltetvek felszaporodásának. Mindezekből következett, hogy nagyon sok árpaállományt jelentős vírusfertőzés ért. Sokan a kár mértékét csak a betakarításnál érzékelték. A vírus mellett a gombabetegségek is komolyabb károkat okoztak a megszokotthoz képest. Az árpák vetési idejét mindenképp csúsztatni kellene, vagy beilleszteni a technológiába az őszi rovarölőszeres védekezést. Természetesen megjelentek a rezisztens árpák is, ezek hosszútávon jelenthetnek megoldást. Az Isterra fajtajelöltjei között több ilyen árpa is található, melyek hamarosan elérhetők lesznek a köztermesztésben is.

Őszi árpa

Jelenleg a két jól ismert árpánkat kínáljuk, a korai 6-soros Multie-t, illetve a középérésű, 2-soros Leopardot.

A Leopard őszi árpa 10 tonna feletti termésével, alacsony szárával és állóképességével hívja fel magára a figyelmet. Kiemelkedő télállóság, hosszú kalászok és magas ezerszemtömeg jellemzi ezt a 2-soros fajtát. A magas hektolitertömegének köszönhetően szívesen keverik más árpákkal.

A Multie a korai árpát kedvelőknek lehet jó választás, ami egy 6-soros takarmányárpa. Átlagon felüli állóképesség, magas fehérjetartalom jellemzi. Korán betakarítható, termése az elmúlt évek során több helyen elérte a 9-10 t/ha-t.

Durumbúzák

Az igény egyre inkább növekszik az egészséges élelmiszerek iránt, ezért a malomiparnak is prémium alapanyagokra van szüksége. Ez idén az átvételi árakban is érződött, hiszen jóval magasabb áron vásárolják, mint az aestivum búzát. Mi ezt az igényt ki tudjuk elégíteni a kiváló termőképességű durumfajtáinkkal. Kiemelkedő termés, sárgarozsda ellenállóság és kiváló malomipari minőség jellemzi két fajtánkat, a Toscadou-t és a Canaillou-t.

A Toscadou terméspotencálja 6-9 t/ha. Termésstabilitását a hozam, az ezermagtömeg és a hektolitertömeg összhangja adja. Rugalmas vetésidő jellemzi, de javasolt a későbbi vetés. Alacsony fajta, jó szárszilárdsággal. A minőségi paraméterei alapján tökéletes alapanyag a malomipar számára. 2022-ben két helyen vizsgáltuk a termés mellett a beltartalmi mutatóit. Fehérjében, esésszámban is átlagon felüli értékeket mértünk. Teszteltük agrotechnikai kísérletben is, ahol kisebb inputanyag-felhasználás mellett is kiválóan teljesített.

A Canaillou 2021 óta forgalmazott durumbúzafajta. A termés és minőség tökéletes kombinációja. Magas hektolitertömege és kiváló bokrosodása révén termése nagyon magas. Üvegessége, sárga pigment tartalma kiemelkedő.

A Canaillou kiváló ellenállóságot mutat a rozsdabetegségekkel és a lisztharmattal szemben, ennek ellenére a kalászvédelem elengedhetetlen a durumbúzák termesztése során. Az agrotechnikai műveletekre még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mint az őszi búzánál, hogy megőrizzük a termés minőségét.

Tritikálé

A gyengébb területeken kiváló választás lehet a Trisem, ami kiemelkedő betegség ellenállósággal rendelkező tritikálé, melynek télállósága és bokrosodása is átlag feletti. Magas ezermagtömegének is köszönhetően a termése a legjobb fajták közé emelheti. Kisebb műtrágyadózisokkal is sikeresen termeszthető. Nagy vegetatív hozamú eltérő évjáratokban is. Az őszi búza termesztésére kevésbé alkalmas területeken is jövedelmet biztosít. Előnyös tulajdonságai miatt a magyar gazdák egyik kedvelt fajtája, akár szemes- vagy zöldtakarmányról van szó.

A termőképessége 7-10 tonna hektáronként. Ezt bizonyította 2022-ben is, ahol aszályos körülmények között is 7,5 tonna/ha termést adott és ezzel megnyerte a 17 fajtás kísérletet Nagyigmándon.

A közismert és sikeres őszi búzáink mellett keresse forgalmazóinknál az árpa, durumbúza és tritikálé vetőmagjainkat is.

Virágné Pintér Gabriella
kereskedelmi vezető
www.isterra-seeds.com

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás