Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium a vaddisznók ellési időszaka miatt – írja az MTI. A minisztérium arra figyelmeztette a Facebook-oldalán a túrázókat, legyenek óvatosak, ha csíkos kismalacot látnak. Fontos, hogy a turistautakról ne térjenek le, a kutyát pórázon sétáltassák, és sötétedés előtt hagyják el az erdőt – tették hozzá.

Már tart ugyanis a vaddisznók ellési időszaka, ilyenkor a kocák különös gonddal vigyázzák a kismalacok életét, és keményen fellépnek, ha vélt vagy valós ellenséget észlelnek a közelükben.

Ha valaki csörtetést hall, meg kell állni és várni addig, amíg a zörej elhalkul (Fotó: Pixabay)

Félnek az embertől

A minisztérium a Budakeszi Vadaspark bejegyzését is megosztotta, amelyben azt írták: az állatok ösztönösen kialakult tulajdonsága, hogy félnek az embertől, ha tehetik, tartják a távolságot és inkább elmenekülnek. Mindezek mellett az erdei séta során vagy az erdőhöz közeli lakott területen is előfordulhat, hogy valaki vaddisznóval találkozik. Ezért az első és legfontosabb szabályként azt emelték ki, hogy mindig érdemes figyelni. Ha valaki csörtetést hall, meg kell állni és várni addig, amíg a zörej elhalkul.

Utat kell engedni a vaddisznónak

Ha valaki anyakocával és malacaival találkozik, lehetőség szerint el kell sétálni, hagyni kell, hogy a konda békésen elszaladjon.

Ha az országúton ugrik a jármű elé egy vad, fékezni kell és meg kell várni, amíg átkel az úton. Számítani kell arra is, hogy a kocát a konda többi tagja vagy a kandisznót a többi társa is követheti – emelték ki, hangsúlyozva a sebességi korlátozás, valamint a vadjelző táblák figyelésének fontosságát is.

Orvvadászat Nógrádban

Egy másik MTI-tudósítás arról számol be, hogy eljárás indult hat, orvvadászattal és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi ellen. A házkutatások során több száz lőszert, különböző lőfegyvereket és trófeákat foglaltak le – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu  honlapon.

Három vaddisznót ejtettek el, de csak kettőt jegyeztek be (Fotó: Pixabay)

A Pásztói Rendőrkapitányság többrendbeli orvvadászat, közokirat-hamisítás és lopás gyanúja miatt indított eljárást egy 61 éves és egy 26 éves, orvvadászat bűntett és orgazdaság vétség miatt egy 56 éves, továbbá lopás miatt egy 77 éves, egy 58 éves és egy 48 éves, külföldi születésű férfi ellen. 

Orvvadászat, orgazdaság, lopás, tiltott fegyver   

A nyomozás adatai szerint a 61 éves férfi 26 éves társával 2018. január 28-án Nagybárkány és Mátraszőlős külterületén egy vadászaton három vaddisznót ejtett el, de csak kettőt jegyeztek be, egyet eltulajdonítottak. Három másik gyanúsított 2020. április 26-án ugyanitt egy vadászaton tiltott eszközzel – éjszakai lövésre alkalmas célzó készülékkel – felszerelt fegyverrel ejtett el két vaddisznót. Emellett egyikük a társával további három vadászaton egy tilalom alá eső szarvasborjút, valamint egy őzbakot és egy vaddisznót ejtett el. A szarvasborjút nem jegyezték be, azt ellopták és értékesítették, míg a másik két állat esetében más vadat tüntettek fel a vadászati naplóban. A 48 éves külföldi férfi és társa 2020. május 11-én két vaddisznót ejtett el, de ezeket sem jegyezték be, az állatokat értékesítették.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás