Az előzetes várakozásoknál magasabb, 4,7 tonnás hektáronkénti termésátlaggal zárult az őszi búza betakarítása az országban. A terület 99 százalékán már befejeződtek a munkálatok, a gazdálkodók 5 millió tonna búzát hordtak tető alá.

Jobb évet zártak a hazai búzatermesztők, mint azt előzetesen várták. A megjósolt 4,6 tonnás hektáronkénti terméshozam helyett elérték a 4,7 tonnát hektáronként, az össztermés pedig meghaladta az 5 millió tonnát. Ezzel bőven fedezhető hazánk éves, 1,2 millió tonnás kenyérgabona-szükséglete.

A hozam és a minőség persze megyénként eltérően alakult. Békésben például nem érte el a hektáronkénti terméshozam a 4 tonnát sem. Ez azért is érdekes, mert pont ez a megye híres a búzatermesztéséről, mégis itt teljesítettek a termelők átlagon alul. Jellemzően a többi, búzatermesztéséről ismert megye hozama is negatívan alakult idén az ország többi részéhez képest.

5 millió tonna őszi búza került a tárolókba a 2017-es betakarítást követően
 

Az össztermés 65 százaléka lett takarmány minőségű, a maradék pedig étkezési búza lett. A kártétel nem volt jelentős, elsősorban a pockok tépázták meg a termést, körülbelül 200 ezer tonna kárt okozva.

A búza ára elég alacsonyan alakul: minőségtől függően 38-52 ezer forintért kínálják terményüket a termelők. Csak a teljes kép kedvéért: az árpát 35-42 ezerért, a repcét pedig 91-103 ezer forintért adják tonnánként.

Az aratás következő állomása a napraforgó és a kukorica lesz. Előbbiből 2,7 tonnás hektáronkénti terméshozamot várhatunk, míg kukoricából a cél a 9 millió tonnás össztermés. Meglátjuk, ezek a jóslatok beválnak-e.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás