A tavaszi fagyok a szőlőnek sem használtak, több ezer hektáron ment tönkre az idei termés. A francia gazdákat közben más probléma mozgatja, mégpedig a folyamatosan csökkenő export.

Bács-Kiskun megyében komoly károkat okozott az áprilisi fagy a szőlősökben. Az előzetes információk szerint 1000 hektáron 90-100 százalékos, 2000 hektáron 50 százalékos, 3000 hektáron pedig 20-30 százalékos kár keletkezett a szőlőültetvényekben. Izsák és Soltszentimre területén 90-160 centiméter magasságig lefagytak a hajtások. Elsősorban a homokos területeken volt jellemző ekkora méretű károsodás. A fagykároknak köszönhetően az idei termés rendkívül gyenge lesz a térségben.

Franciaországban ilyen probléma nincs. A mezőgazdasági minisztériumuk szerint 2015-ben 7,2 millió hektoliterre nőtt a francia borimport. A beszállított borok értéke elérte a 672 millió eurót, 8 százalékkal több volt, mint 2014-ben. Az import 81 százaléka lédig, 15 százaléka palackos bor volt. A beszállított palackos borok a magas áruk miatt (3 euró/liter felett az elmúlt négy évben) értéküket tekintve jelentős részt képviselnek az összes borok importján belül (33 százalék).

Komoly károkat okoztak az április végi fagyok (Fotó: metnet.hu)
 

Franciaország beszállítói körében a Spanyolországból importált bormennyiség részaránya nőtt az olaszországi borok rovására 2015-ben. A Spanyolországból vásárolt borok részaránya ekkor 75 százalékos részesedéssel uralta Franciaország importpiacát. A palackos borok 35 százalékát Spanyolországból, 25 százalékát Portugáliából és 21 százalékát Olaszországból vásárolták.

Franciaország borexportja 2,2 százalékkal csökkent, az értéke azonban 6,8 százalékkal emelkedett 2015-ben az előző évihez képest. Összesen 14,2 millió hektolitert exportáltak, amelynek értéke 8,3 milliárd euró volt. Az előző évekhez hasonlóan, 2015-ben is a palackos borok tették ki Franciaország borexportjának 70 százalékát. Franciaország borexportja elsősorban Németországba és az Egyesült Királyságba koncentrálódik, majd Kína és Belgium következik a sorban, ezekbe az országokba szállítja borkivitelének több mint a felét.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás