Mi lett az év madara és év hala; a legfrissebb információk az EKÁER-ről; hogy zárta Bács-Kiskun az évet kukoricafronton; mi a helyzet a sertéságazatban; a kistermelők fejlődésének lehetőségei; milyen érvek szólhatnak a kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett; mely ágazatban igényelték a legtöbb Növekedési Hitelt; milyen témák kerülnek elő a Gazdag Gazda Webkonferencián? Részletek agrárhír-összefoglalónkban!

Új év, új remények, és az év állatai. Előbb az Év madarát hirdették ki, majd az Év halát. 2015-ben a búbos banka győzedelmeskedett a fekete rigó és a vörösbegy előtt. Érdekesség, hogy a búbos banka 1979 óta már 3. alkalommal hozta el az első címet (’89-ben és ’90-ben is győzött). Az Év hala címet idén a kecsege viselheti, amely a szavazatok több mint felét söpörte be.

A kecsege Fotó: haltanitarsasag.hu
 

Elindult az Elektronikus Közúti Árumozgásokat Ellenőrző Rendszer (EKÁER), az online árukövető rendszer. Az áruforgalom átláthatóságát, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozását, az egészségre veszélyes élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárást és az adókerülést hivatott segíteni. A rendszerbe már december 20-a óta lehet bejelentkezni, a bírságmentes időszak január 31-ig tart majd.

Ahogy azt már sejteni lehetett az ünnepek előtt, nem mindenhol sikerült befejezni a kukorica betakarítását. Bács-Kiskun megyében körülbelül 5-6000 hektáron nedvesedett át a szántóterület. Itt a talajelőkészítési munkákkal is el vannak maradva a gazdák. A kilátások sem túl fényesek, az őszi vetésű növények egy része víz alatt áll. A várhatóan idei enyhe tél pedig újabb komoly károkat okozhat a gombabetegségek és a pocokinvázió miatt.

1 év alatt több mint 200.000-rel növekedett az állatlétszám, ezzel sikeresnek mondható a sertésstratégia. További jó hír, hogy a becslések szerint néhány százalékkal csökkent a feketegazdaság aránya az ágazatban. További növekedési lehetőséget jelent a sertésjóléti támogatás, amit az EU 2018 év végéig hagyott jóvá. Ez évente 8,5 milliárd Ft-os forrást jelent. Az állatbetegségek megelőzésére és az elhullott állatok megsemmisítésére is rendelkezésre állnak majd az összegek. 2015-től külön állatjóléti támogatás is elérhető anyakocatartás támogatására is, szintén 8,5 milliárd Ft.

Több, több és még több sertést!
 

A kistermelők száma és az általuk előállított termékek száma is nőtt az elmúlt 5 évben. A Kisléptékű Termékelőállítók Érdekképviselete szerint a fejlődésüket több körülmény is gátolja:

  • Jelenleg csak saját alapanyagból dolgozhatnak. Ha ez a korlát megszűnne, az alacsony felvásárlói árakkal küzdő alapanyagtermelők előtt nagyobb piac nyílna.
  • Az alanyi adómentes termelők termékére 27%-os áfa érvényes, mert bolt, illetve vendéglátó értékesíti tovább. Ez jelentősen drágítja a magasabb beltartalmú terméket. Megoldás lehetne olasz és francia módra egy közös termelői értékesítési pont. Nem kerülne a termékre többletteher, és közvetlenebbül jutna a termék ellenértéke a termelőhöz.

A kezdeményezés része, hogy a kistermelők vidéki rendezvények esetén országosan értékesíthessék a termékeiket a mostani 40 km-es korláttal szemben. Épphogy stabilizálódott a dísznövény ágazat helyzete itthon, lehet, hogy a vasárnapi nyitva tartások tiltása miatt most újra nehéz helyzetbe kerül? Több szakmai szervezet (köztük a FruitVeb) is támogatja egy kertész javaslatát, miszerint a kertészetekre ne legyen érvényes a vasárnapi nyitvatartási tilalom. Egyik fő érve, hogy a termékpaletta jellegéből adódóan a kertészeti árudák mérete általában nagyobb, mint 200 négyzetméter. Ráadásul a pihenőidő év közben biztosított a dolgozók számára, hiszen decembertől márciusig zárva tartanak.

A kertészeti árudák jellegük miatt általában nem kis területűek, ezért érvényes lenne rájuk is a vasárnapi zárvatartás.
 

A mezőgazdasági szereplők körében is nagy népszerűségnek örvendő Növekedési Hitelprogram (NHP) II. szakaszában 472,3 milliárd Ft hitelt folyósítottak a bankok. A hitelek több mint 20.00 ügylethez és közel 14.000 vállalkozáshoz kapcsolódnak. Vállalatméret szerint a mikrovállalkozások 80%-ban új beruházási hitelként igényeltek pénzt. A kkv szektorban ez az arány 50%. Ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, a javítás és feldolgozóipar részesedése kimagasló, az összes felvett hitel mintegy 75%-a!

Videó-konferencán népszerűsítik az online kereskedelmet a gazdák körében. A január 21-én, valamint 22-én megrendezésre kerülő Gazdag Gazda Webkonferencia nevet viselő fórumon szó lesz arról, hogyan hozhat létre bárki önállóan és ingyenesen egy olyan weboldalt, ahol bemutathatja a gazdaságát és termékeit. Illetve hogyan tudja működtetni is a honlapját, hogy az pénzt is hozzon a számára. A részvételhez nincs szükség előképzettségre, csak internethasználatra és nyitott gondolkodásra.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás