A mezőgazdasági termékek feldolgozására fókuszál a következő 10 év fejlesztéspolitikája, mert az erősebb feldolgozóipar stabilabb értékesítési hátteret jelent az egész agrárium számára — jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Feldman Zsolt szerint a rendelkezésre álló, soha nem látott mértékű források segítségével sikerülhet felszámolni mindazt a technológiai hiányt és lemaradást, amit 2-3 évtizede görget maga előtt az ágazat.

A politikus úgy vélekedett, hogy a támogatott beruházásoknak köszönhetően magas hozzáadott értéket előállító, végtermékeiben minőségi magyar mezőgazdaság születhet a következő 10 évben. Feldman Zsolt szerint fontos kiemelni, hogy mivel a termékeink 80-85 százalékát az Európai Unió piacain értékesítjük, előtérbe kell helyezni és hitelesen be kell mutatni előállításuk fenntarthatóságát. Az államtitkár elmondta, hogy bár a 2023 januárjával kezdődő új támogatási időszak uniós előkészítése késik, a 2021-es év végéig el kell készülnie az új közös agrárpolitikára alapozott nemzeti stratégiának. Az ezzel kapcsolatos munka már 2019-ben elkezdődött a szaktárcánál, a következő hónapokban pedig intenzív egyeztetés indul a hazai ágazati szereplőkkel.

Jelentősen növelhetik a támogatások a magyar feldolgozóipar versenyképességét - Fotó: Magro.hu, CSZS, Abony

Korlátozásokra lehet számítani

Az elmúlt 2 évben megfogalmazott uniós javaslatok, stratégiák és jogalkotási folyamatok olyan mértékű korlátozásokat vetítenek előre, amelyek korábban fel sem vetődtek az európai agráriummal kapcsolatban. A korábban megjelent amerikai és az újabban közzétett európai uniós kutatóintézet által készített hatástanulmány szerint ezek a korlátozások 10-15 százalékos termeléscsökkenést vetítenek előre az európai termelésben — fogalmazott Feldman Zsolt.

A magyar feldolgozóipar mellett más területekre is érkezik támogatási pénz

A magyar kormány célja az, hogy a következő támogatási ciklusban, 2023 és 2027 között is versenyképességet javító beruházásokra lehessen fordítani a rendelkezésre álló támogatási források legalább felét. Januárban elkezdődik az új, hároméves agrárkörnyezet-gazdálkodási, valamint az ugyancsak 3 évre szóló ökológiai gazdálkodást támogató program — jelentette be az államtitkár. Ezekre október 25-től lehet majd beadni a pályázatokat. Az agrárkörnyezet-gazdálkodás (AKG) támogatására 360, az ökológiai gazdálkodás támogatására pedig 40 milliárd forint áll rendelkezésre. Az új AKG és ökológiai támogatási program lehetőséget biztosít a gazdálkodóknak arra, hogy beletanuljanak a 2023-tól több és 2027-től valószínűleg még több fenntarthatósági elvárást támasztó új európai uniós támogatási rendszerbe.

A Vidékfejlesztési Program keretében várható a takarmányfeldolgozó beruházások, valamint a meglévő gyümölcsösök fagykárának megelőzését szolgáló technológiai beruházások pályázati támogatása. Biztosan folytatódik majd a jelentősebb élelmiszeripari beruházások támogatása is — közölte Feldman Zsolt.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás