Nagyon jó minőségű, átlagos mennyiségű szőlő termett idén a villányi borvidéken, ahol már javában tart a portugieser szürete. Szakértők szerint így minden adott ahhoz, hogy a 2015-ös egy jó évjárat legyen.

A szüret augusztus első hetében megkezdődött a korai érésű illatos fehérszőlőkkel és az első rozéborok alapját adó kékszőlővel, a medoc noirral, a gazdák jelenleg a portugiesert szedik.

A vegetációs időszakban a tavalyinál sokkal kevesebb növényvédelemre volt szükség, a kedvező időjárásnak is köszönhetően a fürtök szépek, egészségesek lettek, a termés mennyisége eléri a 70 mázsát hektáronként, amely már majdnem átlag feletti. A termelők nem túl meleg és nem túl csapadékos őszben bíznak, mert akkor a későn érő fajtáknál sem kell rothadástól tartani.

A kedvező időjárás miatt kevesebb növényvédelemre volt szükség a szőlőben és így is kiváló minőségű fürtök kerülnek le a tőkékről

Az elmúlt években divatba jöttek az elsődleges fajtajelleget hordozó gyümölcsös, könnyed borok, e tendencia ugyanakkor nem szorítja háttérbe a testesebb, tölgyfahordóban érlelt vörösborokat, azoknak most is erős a piacuk. Remélhetőleg ez hosszú távon is így marad, hiszen a villányi borászok meg tudnak felelni ezeknek a trendeknek, és kedvező, ha egy borvidék képes minél szélesebb termékpalettát mutatni.

A 2015-ös évjárat első villányi fehérborait és rozéit már minden bizonnyal meg lehet kóstolni az október elején rendezett Villányi Vörösbor Fesztiválon.

A mintegy 2500 hektár területű villányi borvidéken mintegy másfél ezren foglalkoznak szőlőtermesztéssel, pincéikből 80 százalékban vörös-, 20 százalékban fehérborok kerülnek a fogyasztók asztalára.

Forrás: MTI

Fotó: magyarkonyhaonline.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás