Felemás híreket kaptak a gazdák ezen a héten a várható terméssel kapcsolatban. A szántóföldekről jó hírek érkeztek, gabonából nem fogunk hiányt szenvedni. Ezzel szemben a meggytermesztők nem örülhetnek, kevesebb lesz a termés, mint tavaly volt. A tejválság okára is fény derült, valamint újabb támogatás érkezik, összesen 20 milliárd forint összegben. Nem volt ideje informálódni hét közben? Akkor Önnek szól Agrárhír-összefoglalónk!

Soha ne induljon rosszabb hírrel a hétfő, mint most. Ugyanis 19,68 milliárd forint érkezik a gazdák számára terményszárító, terménytároló létesítésére, valamint magtisztítók létrehozására. Egyéni projekt esetén maximum 100, kollektív projekt esetén maximum 300 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a pályázók. A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatóak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján az idén augusztus 5. és 2018. augusztus 6. között.

Kedden már kevésbé jó hírek érkeztek a gyümölcs-, egészen pontosan a meggy piacával kapcsolatban. Idén ugyanis jóval kevesebb meggy teremhet, mint egy évvel ezelőtt. Ennek oka az április végi fagy. Mintegy 5 400 hektárról jelentettek károkat a gazdák, de cseresznye esetében is több, mint ezer hektáros kárról beszélhetünk. A bevételkiesést a gazdáknak a támogatásokból tudják részben kompenzálni.

Kevesebb meggy lesz idén, mint tavaly
 

Nem múlhat el hét a tejválság említése nélkül, így szerdán arról olvashattunk, hogy a magyar tejesgazdák kilátástalan helyzetéért nem a magyar tej minőségét kell okolni. A hiba a rendkívül bő kínálatban rejlik. Ez nyomja le ugyanis annyira az árakat, hogy a gazdáknak szinte semmi bevételük nincsen az ágazatból. Az ilyen mértékű túlkínálatot még a növekvő kereslet és a csökkenő árak sem tudják ellensúlyozni. Az sem tesz jót a hazai tejágazatnak, hogy ellepi a piacunkat a hazainál olcsóbb, rosszabb minőségű import tej. A magyar vásárló ugyanis kifejezetten árérzékeny, így inkább az olcsóbb, külföldi terméket vásárolja meg, ezzel nehéz helyzetbe hozva saját hazája termelőit. Több intézkedés is érkezett már a tejválság leküzdésére. Az Európai Unió legutóbb nyár közepére ígért megoldást az áldatlan állapotra.

Ugyan már lezárult az egységes kérelmek beadásának időszaka, de a hiánypótlásokat még június 27-ig elvégezhetők szankciómentesen. Az MVH idén előzetesen is ellenőrzi a pályázatokat, ahol pedig hibát talál, azonnal értesíti a gazdákat. Így mindenkinek jut ideje még a határidőn belül elvégezni a korrekciót. Ettől azt várja a hivatal, hogy sokkal több támogatást oszthatnak majd szét, így a termelők helyzete tovább javulhat. És még egy jó hír: a múlt évi egységes kérelmekhez kapcsolódóan az előleg- és a részfizetések után az MVH a jövő héten indítja el a végkifizetéseket. Június 30-áig, a jogszabályban rögzített határidőig az összes jogosult hozzájut a teljes támogatáshoz.

Jók az idei terméskilátások szakértők szerint
 

Csütörtökön az idei terméskilátásokról olvashattunk. Szakértők egyenesen kedvezőnek nevezték az idén várható termést. Nem kell szűkölködnünk gabonából 2016-ban sem. Az őszi gabonák állapota megfelelő, a vetésterületek mintegy 60 százalékban jó állapotúak. Az utóbbi időszakban leesett jelentős mennyiségű csapadékot a gabonák hasznosítani tudták, ezért is kedvezőek a terméskilátások. Őszi búzát mintegy 960 ezer hektáron, őszi árpát mintegy 235 ezer hektáron, őszi káposztarepcét pedig több mint 227 ezer hektáron vetettek a termelők. A gazdák tavaszi árpával mintegy 74 ezer hektárt, kukoricával mintegy 1 millió 168 ezer hektárt vetettek be. Napraforgó közel 640 ezer hektáron került a földbe.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült el!

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás