A fagyok ellenére bőséges volt a diótermés, ezért a diószezon idén jól alakult. A termelés jóval meghaladja a belföldi igényeket, így az 5-6 ezer tonna magyar dió jelentős része most is a külpiacokra kerül. De a német piacot részben elvesztette, ezért több kereskedőnek új felvásárló országok után kellett néznie.

Mennyiségben és minőségben is jó szezont zárhatnak idén a diótermesztéssel foglalkozó gazdálkodók. A tavaszi fagyok lokálisan jelentkeztek, így országos szinten nem okoztak nagyobb terméskiesést. Mivel a szezon néhány hete ért véget, a mennyiségek összesítése még folyamatban van. Az előzetes becslések szerint azonban ebben az évben sem termett kevesebb dió, mint egy évvel korábban, sőt egyes termesztőkörzetekben még a tavalyinál is jobb volt az idei szezon - mondta Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) alelnöke, a gyümölcstermelői főbizottság elnöke a Magyar Idők lapnak.

Jó diószezon ide vagy oda, a rossz minőség és a figyelmetlenség miatt a német piacra kevesebbet vihetünk - Fotó: Pixabay, Eukalyptus

A szakember szerint a minőség is kedvezően alakult. A szárazabb időjárásnak köszönhetően a megszokottnál kevesebb gondot okoztak a bakteriális és a gombás megbetegedések. Ezzel a védekezés is kisebb erőfeszítésbe került a gazdálkodóknak. Rá­adásul egy-két régiótól eltekintve a csapadékellátottság is megfelelő volt, így a termés mérete is átlagon felüli lett. A diótermesztők fő ellensége azonban, a dióburokfúró légy – amely néhány éve jelent meg az országban – idén is megkeserítette a termelők életét. A kártevő jelentős terméskiesést okozhat, a védekezés technikája viszont még nem kidolgozott. Apáti Ferenc szerint azokon az ültetvényeken, ahol a gazdálkodók rendszeresen használnak növényvédő szert más kártevők ellen, eredményesen tudják távol tartani a diólegyet is. A gond az extenzív ültetvényekkel van, ahol nem kezelik és nem gondozzák a diófákat, csak a termést takarítják be ősszel a tulajdonosok.

A diószezon jó volt, viszik is ki a termést az országból

Egy átlagos évben 5-6 ezer tonna dió terem az országban. Mivel a termelés jóval meghaladja a belföldi igényeket, a hazai áru mintegy kétharmada külföldre megy. Az elmúlt években a legjelentősebb exportpartner Németország volt, ahová a nagykereskedők a teljes magyar termés 30-40 százalékát héjas, szárított dió formájában adták el. Két évvel ezelőtt azonban a német kivitel visszaesett. A hazai szereplők kezdik elveszíteni ezt a fontos piacot. Apáti Ferenc szerint az utóbbi két évben a 2000-2500 tonnára becsült német export a felére csökkent. A kereskedők új helyet keresnek a magyar árunak. Egyelőre az olasz, a török és a román piacon tevékenykednek, ugyanakkor a szakértő szerint az sem elképzelhetetlen, hogy lassanként újra visszanyerjük a németek bizalmát.

Miért nem kell már a németeknek a magyar dió?

A piacvesztést bizalmi válság okozta. Először 2014-ben fordult elő, hogy minőségi problémák miatt reklamáció érkezett Németországból. Ezután 2015-ben az egyik legnagyobb német áruházlánc a penészesedés miatt levette a listájáról a magyar diót. Emiatt 600-800 tonna dió esett ki az exportból.

Számos gondozatlan ültetvény van, ahonnan ki tudja, milyen minőségű diót szállítanak be. Ha a kereskedő nem figyel arra, hogy milyen árut vesz át és szállít külföldre, akkor előfordulhat, hogy az eladott mennyiség 10-20 százaléka bél nélküli, vagy penészes, vagy baktériumosan fertőzött – mondja Apáti Ferenc.

A jó diószezon nem elég: a német piacot vissza kell nyerni

Szerinte a német piac ezzel együtt is kizárólag a magyar diót ismeri el prémium minőségűnek. Ahhoz viszont, hogy ezt az előnyünket megtartsuk és visszaszerezzük a vevők bizalmát, nagyon szigorú minőségi ellenőrzésre lenne szükség, amely garantálja, hogy nem kerülhet rossz minőségű termés a külpiacokra. Továbbá egy nyomon követési rendszer kiépítését is szorgalmazza a terméktanács alelnöke. Ugyanakkor a termelőknek is bőven van feladatuk. Magasabb szintre kell emelniük a technológiai színvonalat, emellett fokozniuk kell az ültetvények gondozottságát is. Mert elhanyagolt ültetvényen nem lehet jó minőségű diót termelni.

Bár a dió ára stabilan magas, a németországi piacvesztés miatt az elmúlt két évben visszaesett a termény értéke. Apáti Ferenc szerint amíg nem sikerül rendezni a helyzetet, legfeljebb stagnálásra számíthatnak a termelők. Nagyobb áremelkedés ugyanakkor hosszabb távon sem valószínű, hiszen az ausztrál és az amerikai dió az európai piacon is nagyon erős versenytársnak számít.

Kevés dió fogy itthon

A hazai fogyasztás évek óta alacsony szinten van, egy magyar átlagosan 20–40 dekagramm diót vesz meg egy évben.

Jelenleg a felvásárlók a szárított héjas dió kilóját nettó 800–900 forintért veszik át. Az árak a hazai piacokon is változatlanok. A héjas dióért 1200–1600 forintot kérnek a kofák, míg a tisztított dió kilója 2500 és 3500 forint között mozog. A szakember úgy véli, hogy dióból idén is bőven jut a magyar fogyasztói piacra. Az egy főre jutó fogyasztás ma 20–40 dekagrammra tehető. Ennek jelentős része a karácsonyi időszakra összpontosul. A hazai vásárlókat továbbra is a magas árak tartják vissza attól, hogy több diót tegyenek a kosarukba. A fogyasztás élénkítésére ezért elsősorban a decemberi szezonban lenne lehetőség.

A legfontosabb magyar diófajtákról itt számoltunk be korábban.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás