Hirdetés
Jöhet a másodvetés!
Lehetőség nyílt arra, hogy megduplázzuk a termelhető friss, házi zöldség mennyiségét, hiszen nyár közepére a konyhakertek ágyásaink fele megüresedett. Mit hogyan vessünk?
A nyár derekáig a veteményes ágyások egy részéből már elfogyasztottuk az ott termett zöldborsót, a spenótot, a hónapos retket, a fejes salátát, a korai karalábét és a föld kihasználatlan, csak a gyomok szaporodnak rajta. A gondos kertész ezt azonban megelőzi azzal, hogy kettős termesztési rendszert alkalmaz, vagyis másodvetést végez. Számos zöldségféle magját lehet még július közepéig elvetni azzal a tudattal, hogy ezek - a nálunk szokásos időjárás mellett – még kifejlődnek és fogyasztásra alkalmas terményt érlelnek.
Betakarítási határidő: az őszi fagyok ideje
Ennek természetesen vannak következetesen betartandó feltételei, amelyek azt a célt szolgálják, hogy az elvetett magvak gyorsan kikeljenek és tempós növekedéssel kifejlődve még a kora őszi fagyok előtt betakaríthatóak legyenek.
Hirdetés
A munka a kiürült veteményes ágyak kitisztításával kezdődik: minden növény maradványait ki kell szedni a földből és ki kell kapálni a gyomokat is.
Frissítsük fel a talajt
Feltétlenül szükséges a talajt felfrissíteni; erre a célra a kötött agyagtalajokon folyami homokot, vagy érett komposztot, a laza homoktalajokon rostos tőzeget, komposztot, vagy érett istállótrágyát használhatunk. Ezek felvehetőségét négyzetméterenkint 5-10 dkg nitrogéntartalmú műtrágya (péti só, ammóniumnitrát, karbamid) kiszórásával segíthetjük elő.
Ez után következik a talaj felásása, meglazítása és összekeverése a talajjavító anyaggal és a műtrágyával, majd a rögök szétaprózása, elegyengetése, a kedvező magágy elkészítése. Tartós szárazság idején már ilyenkor feltölthetjük a talajt öntözővízzel.
Jól válogassuk meg a fajtákat!
Az elvetésre kerülő növényeknek azokat a fajtáit válasszuk, amelyek rövid tenyészidejűek, de jól tűrik az augusztusi kánikulát éppen úgy, mint az októberi hirtelen hőcsökkenést. Előnyös helyzetet teremt, ha betegségeknek ellenálló fajták magját vetjük.
A most elvetett sárgarépa akár így is kinézhet őszreMilyen zöldségféléket termeszthetünk nyári másodvetéssel?
Az uborkának a fürtös, berakó fajtái alkalmasak másodvetésre. Ez a növény tipikusan vízpazarló természetű, csak ott érdemes termelni, ahol folyamatos öntözésre van lehetőség. Meghálálja a kéthetenkénti tápoldatos öntözést is!
A zöldbab magja akkor kel ki gyorsan, ha a vetőmagot elvetés előtt 3-4 órára beáztatjuk és megszikkadás után vetjük el, majd a vetést azonnal megöntözzük. Ajánlom a nálunk még kevéssé ismert zöldhüvelyű fajtákat, amelyek nem szálkásak, de húsosak, ezért már a magvak kifejlődése előtt is érdemes a hüvelyeket fogyasztani. A zöldbab különösen a kelése és a virágzása idején kíván sok vizet!
A burgonya nyáron is ültethető. A kb. 50 grammos, apró gumókat hűvös, nyirkos helyen egy rétegben kiterítve előcsíráztathatjuk; így az elültetett gumók – ha elegendő vízhez is jutnak – gyorsan kikelnek.
A cékla gumója rendkívül értékes saláta alapanyag, különösen a vitaminszegény őszi és téli időszakban. Magjai gomolyban érnek be (egy gomolyban 3-4 mag), ezért a vetést úgy kell kiegyelni, hogy a szomszédos növények egymástól 10 cm-re legyenek. Egyébként: a fölöslegessé vált növényeket más helyen el is lehet palántázni!
A téli retek új fajtái már most vethetőek. Mélyrétegű, laza, folyamatosan nyirkos talajban nagy, húsos, kellemes zamatú, nem csípős gyökeret fejlesztenek.
Csemegekukorica: gyorsan kelő és lendületesen növekvő zöldségféle, amely a kertben egyes részek szétválasztására, kulisszanövénynek is alkalmas. Kiváló, magyar, szuperédes fajták magjai vannak forgalomban!
Sárgarépából is a rövid tenyészidejű karotta fajták alkalmasak másodvetésre. A magokat érdemes vetőszalagra ragasztva ültetni, mert ezzel megtakaríthatjuk a kellemetlen egyelési munkát és vetőmagot is takarítunk meg vele.
A kapor bármikor vethető (noha a rossznyelvek szerint ott kel ki, ahová nem vetették és ahová vetették, ott meg nem kel ki). De érdemes szárítani is a téli időszakra!
A sóska magját a fák árnyékába is vethetjük, igen szívós, évelő levélzöldség. A most vetett spenót még ősszel az asztalra kerülhet, de ha lombbal alaposan betakarjuk, akkor a legkorábbi friss főzelék ebből készülhet.
A póréhagymának van ősszel vethető fajtája is, amely tökéletesen fagytűrő, télen is szedhető.
A salátaféléket (téli fejes saláta, rukkola, mezei saláta) és a káposztaféléket (fejes, kel, vöröskáposzta, karalábé) palántázással termeljük, de az idő előrehaladt, ezért ajánlatos most már inkább palántát vásárolni és azt elültetni, mint saját palántát nevelni. Most vethető a teljesen fagytűrő fodros, vagy leveles káposzta, amely 80-100 cm magas, nagylevelű bokrot nevel; ez nemcsak kitűnő zamatú és vitaminokban gazdag táplálék, de dísze is lehet télen a kertnek.
A gumós kömény – amelyet még kevesen ismernek – nagyobb figyelmet érdemelne. Most kell vetni és őszig kifejlődik; kiváló saláta, köret és töltenivaló alapanyag.
Tessék tehát beszerezni a vetőmagokat és elővenni a sufniból a tavasz óta pihenő ásót, mert ősszel csakis az arathat, aki nem volt rest nyáron vetni!
Forrás: balintgazda.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés