Néhány napja elkezdődött, és év végéig folyamatos lesz a LEADER Helyi Akciócsoportok Helyi Fejlesztési Stratégiáin alapuló vidékfejlesztési pályázatok megjelenése. Nagyjából 41 milliárd forint jut a helyi kezdeményezésekre.

Az új Leader vidékfejlesztési pályázatok 2017. október 30-án jelentek meg.

Közel 41 milliárd forintot különített el helyi kezdeményezések támogatására a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program keretében. A hírt a Miniszterelnökség honlapján találtuk.

Új Leader vidékfejlesztési pályázatok jelentek meg - Fotó: Pixabay, Michel van der Vegt

A Kormány a Partnerségi Megállapodás keretében több célt fogalmazott meg:

  • a társadalmi együttműködés erősítését és a
  • szegénység, valamint
  • a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet.

Ezekkel együtt fontos feladat a vidéken élők számára a lakóhelyük élhetőbbé és vonzóbbá tétele. Ennek egyik eszköze a Vidékfejlesztési Program Leader kezdeményezése, amire nagy összeg, 41,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

Magyarország teljes vidéki térségét 103 darab Helyi Akciócsoport fedi le

A 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program LEADER helyi akciócsoport címbirtokos egyesületei erre a hivatkozásra kereshetők meg Magyarország térképén.

Címbirtokos egyesületek egy térképen

A LEADER az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának egy egyedi módszere. Nem csak egy program, hanem egy metodika, amelynek segítségével a vidéken élők meghatározhatják a térségük hosszú távú fejlesztési célkitűzéseit, hogy azokat megvalósítva javítsák a vidéki életminőséget.

Helyi szervezés, hogy az ügy is helyi legyen

Ők már rendelkeznek olyan Helyi Fejlesztési Stratégiával, amit a Miniszterelnökség elfogadott. Az Akciócsoportok ezen stratégiákon keresztül szervezik és irányítják az illetékességi területükre jutó fejlesztési források felhasználását a 2020-ig tartó időszakban. Ezt annak érdekében teszik, hogy valóban a helyi igényeknek megfelelő projektek és fejlesztések valósuljanak meg.

A stratégiákban foglaltak megvalósítása keretében 2017. október 30-án megkezdődött az Akciócsoportok által előkészített helyi pályázati felhívások megjelenése. Az első kiírások főként a helyi gazdaságfejlesztési célokat szolgálják.

Az év végéig folyamatos lesz a felhívások megjelenése. A dokumentumokat az érdeklődők itt letölthetik.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás