Magyarországon a gazdálkodók 16 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítóknak 2020-ban. Ez 16,7 százalékkal több az előző évi adatnál. Az állatbiztosítási ágazat díjbevétele 646 millió forintot ért el, összesen 19,5 százalékkal nőtt a 2019-eshez képest. A kárkifizetés a növénybiztosításoknál 6,6 milliárd forintot, az állatbiztosítási ágazatnál 159 millió forintot tett ki tavaly. A vagyon- és felelősségbiztosítások díjelőírása 1,8 milliárd forint, a kárfizetése 605 millió forint volt.

Az Agrárközgazdasági Intézet mezőgazdasági biztosításokról készült kiadványából az is kiderült, hogy a befizetett növénybiztosítási díjból 13,1 milliárd forint után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. A díjtámogatott agrár biztosítási rendszer 2020-ban már kilencedik éve működött. Ennek keretében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakaphatják. Az összegzés szerint a konstrukció népszerűsége egyre nő. Különösen közrejátszott ebben, hogy 7 milliárd forintra emelkedett a támogatási keretösszeg, majd ezt 2021-től 11 milliárdra emelték fel. Az agrárbiztosítások piacának alakulásában jelentős szerepet játszik az igényelhető állami támogatás, mivel a termelők többnyire a díjtámogatott konstrukciót választják.

Egyre nagyobb összeg jut a mezőgazdasági biztosítások fizetésére

Támogatás nélkül is kötöttek biztosítást

A nem díjtámogatott növénybiztosítások esetén jég-, tűz- és viharkárra kötöttek a legtöbben biztosítást. Az állatbiztosítások esetén 2020-ban továbbra is az elemi károkra kötöttek leginkább biztosítást a gazdálkodók, így 337 millió forint folyt be, amelyből 26 millió forint került vissza a termelőkhöz kárfizetésként. A jég és tűz kockázati tényező esetén 23,7 százalékos, a vihar esetén 29,2 százalékos kárhányad keletkezett 2020-ban. Az összes növénybiztosítást vizsgálva legnagyobb mértékű, 199,6 százalékos kárhányad (amely az előző évihez képest 628,1 százalékpontos csökkenést jelent) a kiegészítő biztosításoknál keletkezett.

A növényre kötött a legnépszerűbb a mezőgazdasági biztosítások közül

A növénybiztosítási ágazat hegemóniája továbbra is fennállt, a tavalyi évben az összbevétel 86,6 százalékát adta. Az állatbiztosítási ágazat részesedése 2020-ban az összes díjbevételből 3,5 százalék, a vagyon- és felelősségbiztosításoké növekedett 0,4 százalékponttal (9,8 százalék), míg az erdőbiztosításoké minimálisra csökkent.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás