Vízhiány-előrejelző rendszert hozott létre az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Az ingyenes aszálymonitoring rendszer várhatóan 2019 tavaszán léphet működésbe, de az élesítés előtt a következő hónapokban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai és a KITE Zrt. szakemberei is tesztelik. Óriási az aszály kockázata a klímaváltozás miatt, mivel például 2015-ben mintegy 400 milliárd forint kár keletkezett a magyar mezőgazdaságban a vízhiány miatt - írja közleményében a NAK. Az OFV-nél ezért egy olyan aszálymonitoring-rendszert dolgoztak ki, amely időben jelzi a gazdálkodóknak, hogy vizet kell juttatni egy adott területre, mielőtt a növények szárazság okozta stresszhatást szenvednének. A hírről az Agrárszektor számolt be, ennek részleteit szemléztük anyagunkban.
Az új aszálymonitoring rendszer a talajt illetve a növényzetet ért hatásokat méri
A következő hónapokban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai és a KITE Zrt. munkatársai tesztelik a rendszer szoftverének és adatbázisának használatát. A gyakorlati tapasztalatok alapján a mezőgazdaság számára szükséges változtatásokat is be tudják majd illeszteni a rendszerbe. Az aszálymonitoring rendszer ingyen elérhető lesz majd a gazdáknak az interneten, és akár 10 napos specifikus előrejelzést is nyújt.
???? Az Országos Vízügyi Főigazgatóság még 2016-ban kezdte el kiépíteni a rendszert, akkor 16 megfigyelőállomást telepített a leginkább vízhiányos alföldi területekre, továbbá az adatokat online is elérhetővé tette. 2017-ben további 6 állomást helyeztek ki a földekre, és idén ezt újabb 24 követi. A 2019-es öntözési idény kezdetére 40-150 állomásból álló hálózat jöhet létre. A cél, hogy az állomások számának folyamatos növelésével az egész ország területére kiterjedő hálózatot alakítsanak ki.
Talajt és növényzetet vizsgál az aszálymonitoring rendszer
A már működő és a tervezett mérőállomások leginkább a talajt illetve a növényzetet ért hatásokat mérik. A megfigyelési pontokon a meteorológiai alapparamétereken (csapadék, páratartalom, léghőmérséklet, relatív légnedvesség és levélfelület nedvesség) kívül 6 szinten (10, 20, 30, 45, 60, 75 centiméter mélységben) történik naponta talajnedvesség- és hőmérsékletmérés. A szenzorok segítségével a talajnedvesség pontosan meghatározható, valamint a beszivárgást akadályozó tényezők, mint például a fagyott talaj is azonosíthatók. A talaj alsó rétegeiben elhelyezett mérőeszközök a talajvízszint emelkedését is jelzik - írja az Agrárszektor.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás