Hivatalosan is elismert szakmaközi szervezetté vált a „juh- és kecskehús” ágazatban a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület. Az erről szóló dokumentumot június 16-án adta át az agrártárca helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás az egyesület elnökének dr. Mezőszentgyörgyi Dávidnak.

A dokumentum átadásakor a helyettes államtitkár kiemelte: ez hazánkban a tizedik szakmaközi szervezet, amelytől azt várják, hogy jelentős pozitív előrelépést hozzon az ágazat életében.

Céljuk, hogy megvitassák az ágazaton belül jelentkező problémákat, és egységes álláspontot tudjanak a minisztérium felé képviselni (Fotó: Pixabay)

Mezőszentgyörgyi Dávid megköszönve a minisztérium segítségét, elmondta, hogy 30 év után most először működhet egy olyan szakmaközi szervezet, amely a juh- és kecskehús ágazatban összefoghatja és képviselheti a kereskedői, a feldolgozói és a termelői oldalon dolgozókat – tudósított a magyarmezogazdasag.hu.

Céljuk, hogy megvitassák az ágazaton belül jelentkező problémákat, és egységes álláspontot tudjanak a minisztérium felé képviselni, akár a tenyésztési, a szaporítási politikát érintő kérdésekben, akár a támogatásokhoz való hozzáférés tekintetében.

A felvásárlói árakra nincs panasz

A szakember a juh- és kecskehús ágazat jelenlegi helyzetéről elmondta, hogy a covid-járványt viszonylag jól vészelték át. Az Európai Unióban a pandémia és a Brexit okán a korábbiaknál nagyobb igény jelentkezett bárány- és juhhúsra. A többi között azért is, mert az ausztrál és az új-zélandi bárány nehezebben jutott el Európába. Mindezek mellett a forint gyengülése is hozzájárult ahhoz, hogy a termelők elégedettek, felvásárlói árakra nincs panasz jelenleg.

Ám vannak problémák is az ágazatban. „Még mindig nagyon alacsonyak a szaporulati mutatók, és állategészségügyi problémák is jelentkeznek folyamatosan. A helyzet javítása érdekében tervezzük, hogy ajánlásokat fogalmazzunk meg a termelők felé. Ugyanakkor örvendetes, hogy ez év áprilisától mentes lett a hazai állomány a kéknyelv betegségtől.

A másik sarokpont az élőállat-szállítással kapcsolatos nehézségek. A környezetvédők, állatvédők szigorításokat szorgalmaznak, és ez jelentős nehézséget okoz például az egyik legjelentősebb piac, Olaszország irányába eljuttatni az élő állatot.

Ezért öt-tíz éven belül jelentős vágóhídi kapacitásbővítésre van szükség hazánkban, és arra, hogy az élőállat-szállítás helyett a friss, hűtött hús szállítása kerüljön előtérbe.”

Eladhatatlan a gyapjú

Mezőszentgyörgyi Dávid a további teendőikről elmondta, hogy jelenleg eladhatatlan a hazai gyapjú. Erre a problémára is megoldást kell találni mielőbb. Pozitívumként pedig kiemelte, hogy szerencsés a juh és kecske ágazat, mert a többi ágazathoz képest a termelők között itt a legmagasabb a fiatal gazdálkodók aránya.

Az egyesület azzal a céllal alakult, hogy szakmaközi szervezetté válva segíteni tudja a kereskedői, a feldolgozói és a termelői oldalon dolgozók munkáját (Fotó: Pixabay)

A Juh és Kecske Ágazatért Egyesület 2019. szeptember végén az OMÉK-on alakult meg 17 magánszemély alapításával, azzal a céllal, hogy szakmaközi szervezetté válva segíteni tudja a kereskedői, a feldolgozói és a termelői oldalon dolgozók munkáját.

Az egyesület bejegyzése 2020. március 12-én valósult meg, ám a pandémia okozta korlátozások miatt szakmaközi szervezetként csak idén tavasz végére realizálódott a bejegyzése a bíróságon. Ezt követően adták be az Agrárminisztérium felé az elismerési kérelmüket.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás