Emelkedés várható 2015-ben a juhhús globális termelésében a FAO szerint. Idén mintegy 14 millió tonna juhhúst termelhetnek szerte a világban, ami 1 százalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest. Ausztráliában ismét növekszik a juhállomány és ez kihat az exportra is. Tudta, hogy Etiópia is jelentős exportőr ezen a piacon?

Amíg a globális termelés növekszik, addig a globális juhhús-kereskedelemben 5-6 százalékos csökkenés várható idén a 2014-es adatokhoz képest. Fontos megemlíteni, hogy a nemzetközi piacon megjelenő juhhús 86 százaléka Ausztráliából és Új-Zélandról származik. A kínálatcsökkenés hatására Kínában, az Európai Unióban, Kanadában és Japánban kevesebb bárányhús kerülhet idén az asztalokra.

Az óceániai kínálat csökkenése a kisebb exportőrök kezére játszik. India, Pakisztán és Etiópia kivitele egyaránt 15 százalékkal emelkedhet 2015-ben!

Érdekesség!
A juhhús termelés több, mint háromnegyede a fejlődő országokban zajlik, mint például Indiában, Kínában, Nigériában, Szudánban és Pakisztánban.

A 2014/2015 gazdasági évben Ausztrália juhállománya jelentősen megcsappant, 71,3 millió egyedet számláltak meg. Az idei gazdasági évre növekedés állt be a juhok számában, a zárólétszám 71,8 millió darab lehet. A bárányok vágása 4 százalékkal, 22 millió darabra mérséklődhet a folyó gazdasági évben az előző szezonhoz képest, amikor a vágásszám csaknem elérte a rekordnak számító 22,9 millió darabot.

A bárányexport is gyengül, 242 ezer tonnáról 230 ezer tonnára csökkenhet idén. A juhhúskivitel 16 százalékkal, 142 ezer tonnára csökkenhet a vizsgált időszakban. A juh- és bárányárak 8–10 százalék körüli emelkedésére számítanak a szakértők az erős kereslet és a szűkülő kínálat miatt a folyó gazdasági év végére.

Közben Új-Zéland juhállománya 4,1 százalékkal, 28,6 millió darabra csökkent a 2014-2015-ös gazdasági évben. A bárányhús kivitele a termelés csökkenése miatt 293 ezer tonnára (–6,3 százalék) mérséklődhet, a vágásszám 19,4 millió darab (–7,4 százalék) körül alakulhat a 2015/2016. gazdasági évben. A juhhús kivitele 77 ezer tonnára (–14 százalék), a vágásszám 3,4 millió darabra csökkenhet a folyó szezonban.

Európai Uniós helyzetkép

Pozitív hírek láttak napvilágot a közösség juh- és kecskeimportjáról, ugyanis 2015 első nyolc hónapjában 1 százalékkal, 158 ezer tonnára nőtt az importált élő állat és hús mennyisége az előző évhez képest. A legnagyobb beszállítónak Új-Zéland számított a maga 88 százalékos részesedésével. Az import növekedésével párhuzamosan az export csökkent, mégpedig 20 százalékkal a 2014-es adatokhoz képest. Az export 62 százaléka Líbiába és Jordániába irányult.

Az Európai Unióban bővült a juh- és a kecskeimport (Fotó: grit.com)
 

Az Európai Bizottság rövid távú előrevetítése szerint az EU juh- és kecskehústermelése 1,5 százalékkal, 893 ezer tonnára növekedhet 2015-ben, további emelkedés nem várható 2016-ban. A közösség juh- és kecskehúsimportja várhatóan 1 százalékkal nő 2015-ben, és további 1,5 százalékkal 2016-ban. Az Európai Unió juh- és kecskehúsexportja 25 százalékkal eshet az idén, azonban 2016-ban stagnálás várható. Az EU-ban a juh- és a kecskehús fogyasztása 2 százalékkal növekedhet 2015-ben, és nem változik jelentősen 2016-ban. Az egy főre jutó fogyasztás 1,8 kg körül alakulhat az idén és a következő évben is.

Magyar juh- és kecskepiac

A KSH adatai szerint az élő bárány kivitele 5 százalékkal csökkent 2015 első nyolc hónapjában az előző évhez képest. Az export értéke forintban kifejezve 7 százalékkal mérséklődött. A kivitelből 90 százalékkal részesedő Olaszországba 5 százalékkal kevesebb bárány került a megfigyelt időszakban. A juh- és bárányhús exportjának mennyisége 20 százalékkal, az értéke pedig 32 százalékkal emelkedett. Legnagyobb mennyiségben Svájcba és Jordániába értékesítettek juhhúst a magyar exportőrök. A Svájcba szállított mennyiség 7 százalékkal nőtt. A Romániából vásárolt élő bárányok mennyisége csaknem 19 százalékkal emelkedett 2015 első nyolc hónapjában az előző év hasonló időszakához képest. Magyarországon a könnyű bárány ára az idei év első negyvenhat hetében nem változott jelentősen, a tavalyi év árszintjének közelében mozgott. Az élénkülő kereslet hatására november elején megkezdődött a bárány árának emelkedése, és ez a tendencia tovább folytatódhat novemberben és decemberben is.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás