Számos mezőgazdasági fórumon és szakcikkben elhangzott már az utóbbi néhány évben, hogy az őszi kalászosok gyomösszetétele átalakulóban van. A legnagyobb gondot az ősszel a gabonatáblákon megjelenő egyszikű gyomnövények – Nagy széltippan, Egynyári perje, Parlagi ecsetpázsit – rohamos terjedése okozza. Emellett az is tapasztalható, hogy a kétszikű gyomok összetétele is változik. A változások mögött több tényező is áll, melyek közül talán az egyre korábbi vetésidőt, és az alacsonyabb tőszámmal történő vetést emelném ki. A kétszikűek esetében a tavaszi szulfonil-karbamid hatóanyagokkal végzett gyomirtás felszaporította a T1 és T2 életformájú gyomnövényeket. Ezek a gyomok a tavaszi gyomirtáskor már általában virágoznak, így a védekezések hatékonysága nem lesz megfelelő.

Erős egy- és kétszikű fertőzés

Ezen tényezők együttesen új kihívások elé állítják a gazdálkodókat és a szakembereket egyaránt, akiknek új megoldásokat kell alkalmazni. Általánosan javasolható, hogy ahol az egyszikűek is jelen vannak gabonatábláinkon, célszerű a gyomirtást már az ősszel elvégezni.

Az őszi gyomirtás előnyei

  • Hatékonyan tudunk védekezni a gabonatábláinkon előforduló gyomnövények széles spektruma ellen
  • Rugalmasan elvégezhető a kijuttatás
  • Csökkenthető a tavaszi munkacsúcs

A Belchim Crop Protection 3 terméket ajánl őszi gyomirtásra.

  • Jura EC, melynek dózisa 4 l/ha preemergensen és korai posztemergensen is kijuttatható
  • Naceto SC, melynek dózisa 0,4-0,6 l/ha korai posztemergensen juttatható ki.
  • Diflanil 500 SC, melynek dózisa 0,25 l/ha preemergensen és korai posztemergensen is kijuttatható

Általánosan mindhárom termékről elmondható:

  • Talajon és levélen keresztül is hatnak a gyomnövényekre.
  • Megfelelő bemosó csapadék esetén hosszú tartamhatással rendelkeznek
  • Alkalmazásuk után nincs vetésváltás korlátozás

Mikor melyik terméket célszerű használni?

  • Általános kétszikű gyomosodás esetén:
    • Jura EC 4 /ha, vagy Naceto SC 0,4 l/ha, vagy Diflanil 500 SC 0,25 l/ha
  • Általános kétszikű gyomosodás + széltippan fertőzés esetén:
    • Jura EC 4 /ha, vagy Naceto SC 0,4 l/ha
  • Általános kétszikű gyomosodás + olaszperje, vagy egynyári perje fertőzés esetén:
    • Jura EC 4 /ha, vagy Naceto SC 0,6 l/ha
  • Általános kétszikű gyomosodás + parlagi ecsetpázsit fertőzés esetén:
    • Jura EC 4 l/ha preemergensen kijuttatva

További információt olvashat termékeinkről honlapunkra látogatva:

Az Ön partnere a növényvédelemben

Németh Tamás
Szakmai vezető
www.belchim.hu

(x)

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás