Még 2016 év végén adták hírül, hogy Kárpátalján, egészen pontosan Nagyszőlősön sertéspestist regisztráltak a szakértők. Időközben azonban kiderült egy újabb vizsgálatból, hogy mégsem sertéspestis okozta az elhullott állatok halálát.

Egy ukrán weboldalon volt olvasható a kijelentés, amely szerint elhamarkodott volt a megyei állami fogyasztóvédelmi szolgálat bejelentése, miszerint Kárpátalján sertéspestis miatt pusztult el több sertés is. A téves bejelentés hatására pánikhangulat lett úrrá az érintett terület lakosai között, valamint egy böllérversenyt is lemondtak az eset miatt.

Kacsa volt az ukrán sertéspestis riadó?!
 

Az agrotrend.hu írása szerint a nagyszőlősi járási állami fogyasztóvédelmi szolgálat a múlt év utolsó napjaiban közölte a sajtóval, hogy az egyik nagyszőlősi szálloda gazdaságában elpusztult három vaddisznó tetemeiből vett mintákban afrikai sertéspestis kórokozóját mutatta ki a lembergi (Lviv) regionális állatorvosi laboratórium vizsgálata.

Óvintézkedésként a szálloda gazdaságát 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, az ott tartott vaddisznókat és malacokat leölték és elégették. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát.

Szakértők szerint hazánk számára is kedvező lenne a hír, ugyanis ilyen közel még nem volt sertéspestis eset hazánk határaihoz. A veszély elhárulása hazánk határ menti részén élő lakosait is pozitívan érintené. Továbbá a sertéshús exportja és importja szempontjából sem mindegy, hogy van sertéspestis Ukrajna területén, vagy nincsen.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás