Hirdetés
Kár érte 2016-ban? Ön is jogosult az 5 milliárd forintos alapból.
Fontos bejelentés érkezett a Földművelésügyi Minisztériumtól: 5 milliárd forint kárenyhítő juttatást folyósítanak azoknak a termelőknek, akiket 2016-ban valamilyen időjárási jelenség miatt kár ért.
Az 5 milliárdos kárenyhítési alapból azok a gazdálkodók részesülhetnek, akik az agrárkár-enyhítési rendszerben tagok, valamint az elmúlt év káreseményei alapján jogos igénylést nyújtottak be. A mintegy 3300 gazdát érintő kifizetésről a határozatot a következő napokban kapják meg az érintettek.
Ön is így járt? Most jogosult lehet a támogatásra! (MTI Fotó: Ujvári Sándor)A 2016-os évet elsősorban a fagy- és jégkárok jellemezték. Nem meglepő hát, hogy a kifizetések 90 százaléka ezekre a káreseményekre kerül kifizetésre. A juttatást döntően az ültetvénnyel rendelkező károsultak kapják majd meg.
Hirdetés
A Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint most februárban tárgyalják az aszálydefiníció kiegészítését, a termelési értékcsökkenési limit újraértelmezését és az országos jégkármegelőző rendszer jövőbeni működési forrásainak biztosítását is magában foglaló, termelői visszajelzések alapján született FM kezdeményezést. Ezek elfogadása tovább segítheti a károsult gazdák gördülékenyebb kártalanítását, illetve a káresemények megelőzését is.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés