Rémes külkereskedelmi mérleget produkált Románia 2022 első hónapjában, annak ellenére, hogy a kivitel értéke 24,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 6,75 milliárd euró volt. Az import azonban sokkal nagyobb mértékben, 34,8 százalékkal nőtt, 8,88 milliárd euróra. Az 2,1 milliárd eurós deficitnek felel meg, ami az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 944,9 millió euróval haladja meg az egy évvel korábbi értéket.

A témáról a Maszol.ro portál számolt be. „Strukturális problémákról van itt szó. Az első az energiára vonatkozik: kőolajat importálunk, az utóbbi időben pedig egyre több gázt is. A másik probléma a mezőgazdaság. Bár ez az ország 80-100 millió embert tudna élelmezni, nem pedig 18 milliót, ahányan vagyunk, élelmiszeripari termékeket importálunk. (…) A harmadik számú probléma, ami szintén sokat nyom a latban a külkereskedelmi mérleghiány terén, a vegyipari termékek, köztük a műtrágya hiánya” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Ionuț Dumitru, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza.

Katasztrofálisan indult a 2022-es év a külkereskedelmi mérleg szempontjából Romániában, a deficit közel 950 millió euróval nőtt 2021 januárjához képest - Fotó: Jósikafalva, Kolozs megye, Erdély

Nagyon rossz külkereskedelmi mérleg

A szakember szerint az élelmiszeripari termékek terén Románia külkereskedelmi mérlege a legrosszabb esetben is nullszaldós kellene legyen. A valóság teljesen más, 2022. januárban ugyanis az importált mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értéke 679 millió euróval haladta meg az exportáltakét. Ez azt jelenti, hogy ez az ágazat volt felelős a deficit egyharmadáért januárban.

A helyzetet jól példázza, hogy bár az Európai Unió legnagyobb napraforgó termesztője, Románia napraforgómagot exportál, hogy finomítatlan olaj formájában vásárolja vissza, amiből aztán étolajat állít elő. Az ország külkereskedelmi mérleg hiánya 23,698 milliárd euró volt tavaly, 5,3 milliárddal több, mint 2020-ban - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás