A háziasított tyúkok sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, mellyel vad társaik nem: több tojást tojnak és kevésbé agresszívak. Ezek előnyösek a tenyésztés során, viszont idáig nem lehetett pontosan tudni, mikor alakultak ki. Most azonban lehullt a lepel: mint oly’ sok mindenért, a tyúkok mai tulajdonságaiért is a vallás lehet a felelős.

Az köztudott, hogy a tyúkot Ázsiában háziasították hatezer évvel ezelőtt. Azzal azonban eddig nem voltunk tisztában, hogy mikortól lett ilyen kezes jószág a baromfi. Kezdettől ilyenek voltak? Vagy valamilyen külső behatás miatt változtak meg? Egy kutatócsoport DNS-vizsgálatokkal és statisztikai módszerekkel rájött, mikorra vezethető vissza a tyúkok valódi megszelídülése.

Ezeket a szelíd tyúkokat - úgy tűnik - egy vallásnak köszönhetjük
 

Ezek egészen a középkorra, úgy az 1000-es évekre mutatnak vissza. Az eredmények szerint ugyanis akkoriban esett át egy igen komoly változáson a tyúk genetikája. A tudósok történészekkel is összedugták a fejüket és nem is hiába, ugyanis a legfrissebb vélemények szerint az akkoriban jellemző városiasodás, valamint a kereszténység elterjedése vezethetett a tyúk fejlődési irányának megváltozásához. A keresztények ugyanis jóval több csirkehúst fogyasztottak, mint más állatot, köszönhetően annak, hogy böjtök idején a csirkére és a tojásra enyhébb szabályok vonatkoztak, mint a többi húsfélére.

Régészeti feljegyzések is ezt a teóriát támasztják alá. Az ebből a korból származó maradványok között ugyanis jóval több csirkecsontot mutattak ki, mint azelőtt.

Persze DNS-vizsgálatokkal is megpróbálták bizonyítani a felvetést, úgy tűnik, sikeresen. Kimutatták, hogy 920 körül a TSHR-gén egy olyan mutációja jelent meg a tyúkokban, amely miatt gyakrabban tojnak tojást. Ez az időszak pedig egybeesik azzal a történelemből ismert ténnyel, hogy Észak-Európában jelentősen megnőtt a csirkefogyasztás.

A vizsgálatok tehát egyöntetűen azt bizonyítják, hogy a városiasodás és a keresztény vallás elterjedése, valamint a böjti előírások vezettek a ma is tenyésztett tyúk kialakulásához.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás