Az élet számos területén terjedőben vannak az olyan alternatív megoldások amelyek kevésbé környezetterhelőek a hagyományosokhoz képest. Ebből még a halál sem maradhat ki. Az Amerikai Egyesült Államokban egyre többen érdeklődnek a konvencionális temetkezési módok (temetés, hamvasztás) helyett a komposztálás új lehetőségei iránt. Ezeknél a holttesteket a baktériumok és gombák bontják le természetes folyamatokkal.

A BBC cikkére az Index bukkant rá. Eszerint a halottkomposztálást feltaláló Recompose cég nyilvánosságra hozta a szolgáltatás környezetkímélő voltát alátámasztó tudományos adatokat. Ebben azt is leírják, hogy a komposztálással a temetésnél sokkal gyorsabban esnek összetevőikre a holttest komplex molekulái. A halottak lágy szövetei 30 nap alatt nyom nélkül, biztonságosan lebomlanak.

Új területeket hódíthat meg a komposztálás: Washington államban engedélyezték a holttestek ilyen felhasználását - képünk illusztráció

Szénmegtakarítás érhető el a rendhagyó komposztálás alkalmazásával

A cég alapítója, Katrina Spade a Science-t is kiadó AAAS tudományos akadémiaként működő szervezet éves konferenciáján beszélt az elképzeléseikről. Szerinte a komposztálás során 1,4 tonna felszabaduló szenet takarítunk meg a hagyományos temetkezési szokásokhoz hasonlítva. Főként a környezettudatos, klímaváltozás miatt aggódó emberek érdeklődnek leginkább a szolgáltatás iránt - mondta.

Viszont az eljárást már 6 önkéntes holttestével kipróbálták. Ők haláluk előtt egyeztek bele a tevékenységbe. A kísérletet végző kutatók arról számoltak be, hogy jelentős emocionális stresszként élték meg a vizsgálatot. Az előzetes vizsgálatokon megállapították, hogy a bomló emberi test hőmérséklete rövid ideig akár 55 Celsius-fokra is nőhet.

A hamvasztással szemben elérhető szénemisszió-csökkentést az égetés hiánya okozza

A hagyományos temetkezéssel összehasonlítva pedig – bár végső soron ott is lebontás történik – a koporsókészítés és a temetőfenntartás környezeti költségei takaríthatók meg. A komposztáláskor ugyanis a holttestet egy vászonzsákba csomagolják. Ezt faforgáccsal, fűvel és más növényi maradványokkal töltött, lezárt komposztálóládába fektetik. Ezután a testet lassan forgatják, hogy minél jobban hozzáférjenek a mikrobák.

Ezt átadják a rokonoknak, akik vagy növények táplálására használhatják, vagy bármi egyebet is csinálhatnak vele. A technológia nem nevezhető forradalminak. A kidolgozásában a Washingtoni Állami Egyetem egyik talajkutatója vett részt, de nagyjából a haszonállatok testének komposztálásakor alkalmazott megoldásokat használták - írta a portál.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás