Kedden jellemzően napos időre számíthatunk, záporra és zivatarra csak átmenetileg és csak néhány megyében számíthatunk. A délnyugati szél többfelé élénk, erős lehet − írta az Időkép. Jobbára az északkeleti határ közelében várható csapadék, de délnyugaton is előfordulhat.

Délutántól főként a Dunántúl északnyugati felén, az Északi-középhegységben várható helyenként zivatar. Az Országos Meteorológiai Szolgálat  (OMSZ) előrejelzése szerint leginkább a délnyugati és északkeleti országrészben viharos szélrohamokra is számítani kell, a szél sebessége helyenként a 90 kilométer per órát is elérheti. Ezeken a részeken nem kizárt a jégeső sem.

Tartós vendég lesz a kánikula (Fotó: Időkép)

Az OMSZ egyes szintű figyelmeztető előrejelzést adott ki zivatarok miatt. Csak Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyében nincs figyelmeztetés.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve harmadfokú hőségriadót adtak ki az ország egész területére július 26-án, hétfő déltől péntek éjfélig. A ma reggeli riasztás szerint hőség miatt az ország egészében figyelmeztető előrejelzés van érvényben, ami Békés és Csanád-Csongrád megyékben a legmagasabb, hármas szintű.

A mai napon nem várható fronthatás, de fokozódik a kánikula. A hőség már nemcsak a legyengült vagy az idős szervezetet veszi igénybe, hanem a fiatal, egészséges emberekét is. Légszomj, fulladás jelentkezhet, az esetleges zivatarokban pedig az asztmások tünetei erősödhetnek fel. A szelesebb tájakon előfordulhat fejfájás, nyugtalanság. Különösen az időseknek, valamint a szív- és keringési panaszokkal élőknek azt javasolják, hogy kerüljék a fizikai megterhelést.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás