Megérkezett, amire már hónapok óta vártak a gazdák, kiírták az új AKG pályázatot! Nincs azonban sok idő a támogatási kérelmek benyújtására, a határidő vészesen közeledik, érdemes hát résen lenni!

A vidékfejlesztési program keretében tavaly jelent meg először az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés elnevezésű program. Ehhez 9500 gazdálkodó csatlakozott, mintegy 441 ezer hektárnyi területtel, 190 milliárd forint összértékben.

Nem örülhetett azonban mindenki, a pályázatra ugyanis háromszoros volt a túljelentkezés, így sokan lemaradtak a lehetőségről. Épp ezért idén ismét meghirdették az AKG pályázatot, sok száz gazda örömére.

Az új agrár-környezetgazdálkodási támogatásra 40 milliárd forintos keretösszeget határoztak meg, amelyet szőlő- és gyümölcsültetvényesek, illetve szántóföldön gazdálkodók között osztanak majd szét. Az ültetvények esetében az eróziós, az aszályérzékeny, illetve a kedvezőtlen adottságú területek, a szántóföldön gazdálkodók közül pedig az állatállománnyal rendelkezők kedvezőbb elbírálásban részesülnek.

Az aszályérzékeny gyümölcsösök kedvezőbb elbírálásban részesülnek
 

Az MTI információi szerint az új AKG-programban rendelkezésre álló forrásból a szőlő- és gyümölcsültetvényesek számára 15 milliárd, a szántófölddel rendelkezők számára 25 milliárd forintot különítettek el.

A támogatási kérelmek benyújtására 2016. november 2. és december 2. között van lehetőség, kizárólag elektronikus úton, az MVH weboldalán (www.mvh.gov.hu). A határidő jogvesztő, a december 2. után benyújtott kérelmek nem fogadhatók el.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás