A XXI. század közepén valószínűleg már nem terem majd meg a burgonya Magyarországon. Összesen egy évtized maradt arra, hogy a Föld klímájának védelme érdekében hathatós intézkedések történjenek - mondta Ürge-Vorsatz Diana, a CEU professzora, a kormányközi klímavédelmi testület egyik alelnöke a katowicei klímacsúcs eredményeiről az InfoRádióban. Történelminek nevezhető esemény történt a katowicei ENSZ-klímacsúcson az elmúlt héten. Az államoknak sikerült megállapodniuk a párizsi egyezménnyel kapcsolatos szabálykönyvben. Így már nemcsak a cél van meg, valamint az, hogy hová kell eljutnunk, azt is meghatározták, hogy min keresztül.
A klímaváltozásnak a burgonyatermesztés lehet az egyik áldozata Magyarországon (Fotó: Pixabay, pixel2013)
Csalódottságának adott hangot viszont a szakember amiatt, hogy a nagy világpolitikai cél, vagyis a Föld legfeljebb 2 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedésének engedése nincsen arányban azzal, amit az országok egyenként vállaltak, ami azt jelenti, hogy a párizsi célok sem elegendőek a 2 fok tartásához. "Ugyanakkor amiben most megállapodtak: a kibocsátások mérésében, az adatok jelentési rendjében és ellenőrzésében nagyon nagy eredmény, és előrelépés, hogy sikerült ilyen szigorral eljárni a részletekben" - mondta. A CEU professzora hangsúlyozta: "rettenetesen sok múlik a következő pár éven. Nagyjából egy évtizedünk van arra, hogy nagyon jelentős változások történjenek, 2030-ra majdnem a felére kell csökkennie a kibocsátásnak ahhoz, hogy viszonylag élhetőbb bolygón lakjunk, akár már néhány évtized múlva is". Szerinte akár az ő idős kori életét is megrövidítheti 5-10 évvel egy-egy keményebb hőhullám, ami várható. A szakember arra is figyelmeztetett, hogy ma Magyarországon a Lyme-kór előfordulása háromszor gyakoribb, mint egy-két évtizede, és az évszázad közepére már a burgonya sem fog megteremni nálunk. Szerinte a politikusok egyre nagyobb felelősséget mutatnak, amit akár az is okozhat, hogy egy-egy ország 10-20 százalékát "elviszi" egy adott szélsőséges időjárási esemény. "A gazdaság alapjairól van szó, nem a távoli jegesmacikról" - érzékeltette a probléma súlyát Ürge-Vorsatz Diana. Forrás: Infostart.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás