A világ 10 legveszélyesebb gyomfaja közé tartozó fenyércirok (Sorghum halepense) egyre nagyobb területen károsít Magyarországon is. A fenyércirok elsősorban a kukorica jellemző gyomnövénye, sűrű térállású kultúrákban, mint a kalászos gabonafélék és a repce, kevesebb életteret kap, viszont azok tarlóin könnyen tömegesen felszaporodhat. Még nagyobb gondot okot a növényvédő szerekre rezisztens fenyércirok. Az Agro Napló anyagát szemléztük. Eszerint egyetlen növény magprodukciója akár a 80 ezer szemet is elérheti. A magról kelő egyedek elleni védekezéshez önmagában egy pre- vagy korai posztemergens kezelés nem elegendő, mert a csírázás májustól szeptemberig is elhúzódik. A magról kelők néhány hét alatt elérnek a gyökérváltáshoz, és a kialakuló rizómák naponta akár 30-90 cm-t is fejlődhetnek. A rizómák legnagyobb aktivitása augusztusra, szeptemberre tehető, amit érdemes figyelembe venni a kémiai gyomirtások időzítésénél.
A rezisztens fenyércirok megkeserítheti a szántóföldi gazdálkodók életét - képünk illusztráció
Erőszakosan terjed a fenyércirok
A fenyércirok agresszív terjedését kiváló alkalmazkodó- és szaporodóképességén kívül a rizómák által termelt csírázás- és növekedésgátló anyagok allelopatikus hatása is segíti. A fenyércirok elleni védekezést az utóbbi években igencsak megnehezítette a populációkban egyre gyakrabban előforduló herbicidrezisztencia és herbicidtolerancia is. Az ország legfertőzöttebb területein már igazolt a speciális egyszikűirtó szulfonil-karbamidokkal szemben ellenálló fenyércirok jelenléte, habár tényleges elterjedésükről eddig kevés információ áll rendelkezésre.
A gyomirtószer-rezisztencia kialakulását olyan technológiai hibák okozták, mint a korábban szinte általános kukorica-monokultúra, mely gyakran minimális talajműveléssel és egyoldalú, alacsony dózisú posztemergens herbicidhasználattal járt együtt. Csökkent érzékenység esetén a szulfonil-karbamidok további, évente többszöri és többszörös dózisban történő alkalmazása elősegítette az ellenálló egyedek kiszelektálódását, ami mára már Európa több nagy kukoricatermesztő országában okoz jelentős károkat - írja a cikk.
A gyomirtás lépései és technológiája
A fenyércirok olyan telepeket, gyomfoltokat alkot, amelyek még jól megválasztott készítménnyel sem irthatók ki egy menetben. Csak többéves, céltudatos, hatékony munkával vehetjük fel ellenük a küzdelmet. A gyomirtásnál a vegyszeres védekezést a gondos talajműveléssel és az őszi, tavaszi kultúrák vetésváltásával együtt kell folytatni. Különösen igaz ez abban az esetben, ha a rezisztens biotípus is megjelent a táblákon.
A rezisztencia kialakulásának elkerülése érdekében fontos lenne, hogy kukoricában csak azokon a területeken használjunk szulfonil-karbamidokat, ahol valóban jelen vannak olyan gyomfajok, melyek e hatóanyagcsoport nélkül nem gyéríthetők megfelelő eredménnyel.
A speciális egyszikűirtók másik csoportja, az ACCáz-gátló hatásmechanizmusú herbicidek szintén hatékonyan irtják a fenyércirkot, sőt, még annak szulfonil-karbamid-rezisztens biotípusait is. Ebbe a hatóanyagcsoportba tartozik a cikloxidim is, melyet ellenálló kukoricahibridekben is alkalmazható. Ez a technológia azonban magában rejti a speciális egyszikűirtók egyoldalú használatának kockázatát, mivel a kétszikű kultúrákban is ilyen típusú szerekkel védekezhetünk a fenyércirok ellen. Az ilyen egyoldalú gyomirtószer-használat az ACCáz-gátlókkal szemben kialakuló rezisztenciát is okozhatja. Az Egyesült Államokban, Argentínában és Olaszországban már beszámoltak a „fop” és „dim” hatóanyagokkal szemben ellenálló fenyércirok-populációk megjelenéséről.  
Az évelő gyomfajok, így a fenyércirok is, a tavaszi gyomirtások során nagy költségekkel és csak részleges hatásfokkal irthatók.
Hatékonyabb védekezés a korán lekerülő kultúrák – őszi kalászosok, repce, borsó, zab – tarlóinak kezelése. A permetezés előtt sekélyen meg kell tárcsázni a tarlót, ezzel kihajtásra serkentve a gyomokat. A fenyércirok a legintenzívebben nyár végén növekszik, ezért az ilyenkor kijuttatott gyomirtó szereket könnyen felveszi és a rizómákba is leszállítja. A totális hatású gyomirtó szerek, elsősorban a glifozát vagy a hormonrendszerre ható készítmények használatával a tarlón szinte egyedüli lehetőség nyílik a kultúrákban gyakran nehezen irtható évelő gyomok föld alatti szaporítóképleteinek elpusztítására.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás